Rólunk mondták

„Számomra a győri jogi kar azt jelenti, hogy egy olyan közösség tagja lehetek, amely igazán befogadó és segítőkész, valamint a tanulás mellett mindig van ideje szórakozni.”

Zsófia, igazságügyi igazgatási szakos hallgató


„Számomra versenyképes tudást, barátokat, szórakozást jelent.”

Márk, jogi asszisztens szakos hallgató

 

„A kar nekem egy lehetőség a későbbi elhelyezkedésre.”

Petra, jogi asszisztens szakos hallgató

 

„Van jövőm. Egy olyan közeg tagja lehetek, amelyben minden lehetőség adott a fejlődésre, sikerre, kibontakozásra, illetve olyan emberek tanítanak akikre emberként, szakemberként és tanárként is felnézek. A szaktársak összetartanak és segítik egymást mindenben. A jogi karon tényleg szuper egyetemistának lenni!”

Kata, Munkaügyi és Társadalombiztosítási igazgatási szakos hallgató

 

„Győrött megtalálod önmagad.”

Klára, jogász szakos hallgató

 

„A téli napokon a forró menzás tea összehozza az embereket.”

Balázs, jogász szakos hallgató

 

„Szakmailag profi, lelkes tanárok, akik a jogász szakma szeretetét is belénk táplálták, mindezt emberséggel, empátiával.”

Judit, jogász szakos hallgató

 

„Családias a légkör.”

Ramón, jogász szakos hallgató


„Azért szeretek a győri jogi karra járni, mert itt nem csak egy „neptun kód” vagyok a sok közül, oktatóink név szerint ismernek, segítenek, bármilyen szakmai kérdésről legyen is szó, bármikor fordulhatunk hozzájuk, akár az előadásokon kívül is. A szakon a hallgatótársaimmal egy igazán összetartó közösséggé kovácsolódtunk. Büszke vagyok, hogy ide járhatok.”

Annamária, igazságügyi igazgatási szakos hallgató

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Téli ünnepi nyitvatartási rend 2017. december 23. - 2018. január 1.
Munkaszüneti nap 2017. december 25. - 2017. december 26.