Név Dr. Szalay Gyula CSc
Beosztás professor emeritus
Szobaszám Győr Áldozat utca 12. J-fszt-8
Telefonszám +36 (96) 613-754
3754
E-mail cím szalay.gyula##kukac##ga.sze.hu
Szervezeti egység Kereskedelmi és Agrárjogi Tanszék
Hivatkozások, kapcsolódó anyagok MTMT

További információk

Egyetemi tanulmányait 1968-ban fejezte be az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 'cum laude' eredménnyel, az ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát 1972-ben tette le. Nyelvismerete: angol, német.

Jogi előadóként, majd jogtanácsosként kezdte pályáját, 1972-tol a Győr-Sopron Megyei Gazdasági Döntőbizottságon döntőbíróként, majd a Győri Megyei Bíróságon megyei bírósági bíróként dolgozott a gazdasági ügyszakban. 1978-tól a Széchenyi István Egyetemen (illetve jogelődjén) tevékenykedik. Az általa ellátott vezetői feladatok: intézeti igazgatóhelyettes, intézeti igazgató, oktatási rektorhelyettes, 2007. január 1-től 2012. december 31-ig dékán.

Kandidátusi disszertációját, melynek címe 'A fizikai elosztás joga rendszerbe foglalásának lehetőségei és korlátai', 1995-ben védte meg. Kutatási szakterülete: a kereskedelmi jog, különös tekintettel a társasági és cégjogra, továbbá a fuvarozás, szállítmányozás jogának belföldi és nemzetközi vetületei.

Társadalmi tisztségei: Veszprémi Akadémiai Bizottság - Gazdasági és polgári jogi munkabizottság: elnök, Magyar Jogászegylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete: elnök, Magyar Lovasszövetség Fogathajtó Szakbizottság Felső-dunántúli régió: elnök.

Kitüntetések: 1987 - kiváló munkáért, 1997 - a Magyar Köztársaság arany érdem keresztje, 2000 - 'Pro Universitate' díj, 2006 - Győr Megyei Jogú Város Bisinger József ezüst emlékérem.
Vissza az előző oldalra

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00