Hírek

Karunk rendezte a XI. Országos Agrárjogi Jogesetmegoldó és Perbeszédversenyt

Az esemény 2014. március 14-én került megrendezésre a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán.

A rendezvény szakmai védnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, megyei házigazda védnök Dr. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke, Győr városa részéről pedig Fekete Dávid alpolgármester volt.

Tovább

A Szenátus Ünnepi Ülése

A Széchenyi István Egyetem Szenátusa 2014. március 13-án, csütörtökön 10 órától nyilvános ünnepi ülést tartott az Egyetem Hangversenytermében. Dr. Földesi Péter rektor ünnepi beszédében az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc eseményeit méltatta, s bemutatta az intézmény gazdasági, társadalmi, munkaerő-piaci kapcsolatépítésének értékeit, majd dr. Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a győri egyetem oktatóit, munkatársait, hallgatóit.

Tovább

XXXII. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának felhívása

Az OTDT jóváhagyta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem XXXII. OTDK Állam-és Jogtudományi Szekciójára vonatkozó felhívását, amely az OTDK lebonyolításának rendjét valamint a részvétel feltételeit tartalmazza. A felhívás itt elérhető.

Tovább

Jó állam konferencia - ÁROP-1.1.26-2013-2013-0001

2014. március 20-án a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar adott helyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által 2013 őszén elindított a Partnerségi Program keretében megvalósított tanulmányi versenynek és egyetemi konferenciasorozatnak. Az ÁROP-1.1.26-2013-2013-0001 kódjelű „A jó állam koncepció támogatottságának növelése az együttműködés speciális területeinek erősítésével” elnevezésű projekt, célja a Magyary Program, a Jó Állam koncepció és a közigazgatás-fejlesztés eredményeinek megismertetése a projekt célcsoportjaival: a lakossággal, a lakosságon belül kiemelten az egyetemistákkal, valamint a kormánytisztviselőkkel.

Tovább

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00