Híreink

DFK sportnap

DFK sportnap

A Hallgatói Önkormányzat ebben a félévben is megszervezte a hagyományos DFK Sportnapot 2024. április 8-án, hétfőn. A mozgással teli délután 14.30-kor a Pingpong Bajnoksággal kezdődött, melyben 6 páros mérte össze erejét. A győztes párost dr. Varga Péter rendőrfőkapitány és Kónya Máté hallgató alkották.

Nagy sikerrel zárult a jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozatunk

Nagy sikerrel zárult a jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozatunk

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Út a felsőoktatásba program keretében Jogtudatosan címmel előadás-sorozatot indított középiskolások számára az idei tanévben. Az április 5-én zárult programsorozat a diákok alapvető jogi ismereteinek fejlesztését tűzte ki célul, mindennapi életükben hasznosítható és érdeklődésükre számot tartó témakörökben.

 
Kari siker a nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján

Kari siker a nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján

Bosits Dorina, Horváth Barbara és Maszlov Leon, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar csapataként minden eddiginél eredményesebben szerepelt a Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján. Karunk hallgatói csapatai az elmúlt hat esztendőben megszakítás nélkül és egyre sikeresebben szerepelnek a több mint három évtizedes múltra visszatekintő, rangos nemzetközi megmérettetésen. Idén is a Széchenyi István Egyetem támogatásának köszönhetően nyílt alkalom a részvételre.

Bibó Klub - Április 10.

Bibó Klub - Április 10.

2024. április 10-én (szerdán) 17 órakor kerül sor a Bibó Klub legújabb eseményére. Ez alkalommal Kepes András író lesz a vendégünk, akivel  Bezsenyi Tamás beszélget a szerző "Két macska voltam" című regényéről. 

Jogtudatosan záróesemény - Április 5.

Jogtudatosan záróesemény - Április 5.

Április 5-én, pénteken kerül sor a Jogtudatosan rendezvénysorozatunk utolsó eseményére, a nagy teszt megírására.

 

Konferencia -

Konferencia - "Financial Sustainability of Local Governments "

A Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék szervezésében 2024. március 18. és 19. napján Karunk adott otthont a Financial Sustainability of Local Governments című nemzetközi konferenciának. A konferencia célja a különböző országokból érkező előadóink a helyi önkormányzatok pénzügyei szervezésének, alakításának fenntarthatósági szempontú legjobb gyakorlatait egymással és a jelenlévő közönséggel megosszák. A konferenciát Smuk Péter dékán úr nyitotta meg, megköszönve a vendégeink részvételét a konferencián, egyúttal köszöntve őket egyetemünkön.

Offline nap a DFK-n

Offline nap a DFK-n

2024. március 20-án a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, illetve a Hallgatói Önkormányzat közös szervezésben Offline Napot tartott. A szerdai nap folyamán a tanítás mellett a hallgatóknak lehetőségük nyílt kikapcsolódást nyújtó tevékenységekkel foglalkozni a tanórák között.

Bihari Mihály professzor Széchenyi-díjat kapott

Bihari Mihály professzor Széchenyi-díjat kapott

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat kapott prof. dr. Bihari Mihály jogász, a politikatudomány doktora, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusa, az Alkotmánybíróság volt elnöke a magyar politológiaoktatás megalapozásában vállalt kiemelkedő szerepe, jelentős tudományos, oktatói és oktatásszervezői, valamint a győri egyetemi szintű jogászképzés megszervezésében alapító atyaként végzett tevékenysége elismeréseként. A kari közösség szívből gratulál professzor úrnak a kitüntetéshez!

Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén

Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén

Méltóságteljes ünnepséggel emlékezett az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra a Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen doktorokat avattak, valamint átadták az intézmény rangos elismeréseit azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez.

Beszámoló a Jogász Felezőbálról

Beszámoló a Jogász Felezőbálról

2024. március 6-án a Kristály Étteremben megrendezésre került a Jogász Felezőbál a harmadéves jogász szakos hallgatók számára, akik tanulmányaik felénél járnak. A bálon 129 vendég ünnepelte a hallgatók előrehaladásának mérföldkövét.

NASPAA - Négy hallgató vett részt a migrációról szóló szimulációs versenyen

NASPAA - Négy hallgató vett részt a migrációról szóló szimulációs versenyen

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont február 23-24. között a NASPAA (Network of Schools of Public Policy, Affairs and Administration) évente megrendezett Diák Szimulációs Versenyének. A SZE DFK részéről a versenyen Kozma Rebeka Mercédesz, Nagy Csenge Zsuzsanna, Dákai Ferenc és Nagy Bánk  hallgatók vettek részt, akiknek alkalmuk volt egy új, a mesterséges intelligencia által generált programot használniuk, s ezáltal betekintést nyerhettek a közszolgálati intézmények feladatkörébe. A versenyzők 5 fordulóban 5 évet szimulálhattak különböző államok honvédelmi miniszteri szerepeit betöltve. Mindezzel nemcsak az adott feladatkörbe kaphattak betekintést, de fel is mérhették, hogy országuk helyzete alapján milyen lehetőségeik lehetnek. A verseny során - főként a tárgyalási szimulációk megoldása miatt - a csapatmunka is nélkülözhetetlen volt.

Koncert színesítette jogászhallgatónk szakdolgozatvédését

Koncert színesítette jogászhallgatónk szakdolgozatvédését

Nem mindennapi szakdolgozatvédés zajlott nemrégiben a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán: Juhász András végzős jogászhallgató öt zenemű dallambeli kapcsolódását és az ekörül kialakult nemzetközi vitákat, jogi kérdéseket vizsgálta disszertációjában, amit egy koncert keretében védett meg. A kivételes eseményen a Bartók Béla Általános Iskola Gyermekkara és a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium Női Karának előadásában hangzottak el a diplomamunkában vizsgált dallamok.

Középiskolai esszépályázat - eredményhirdetés

Mondd el a véleményed!

A Batthyány Lajos Szakkollégium 2013 őszén esszé-, illetve fotópályázatot hirdetett a középiskolások részére Mondd el a véleményed! címmel. A pályamunkákat 2013. december 31. napjáig adhatták le a hallgatók.

Nagy érdeklődés övezte a pályázatot, hiszen eddig a határidőig 20 esszét, valamint 2 fotó nyújtottak be a pályázók. Érkezett pályázat többek között Győrből, Nyíregyházáról, Zalaegerszegről, valamint Hajdúszoboszlóról. Kiemelést érdemel a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, ahonnan négy pályamunka is érkezett.

A bíráló bizottságnak (dr. Fehér Júlia doktorandusz hallgató; Gömbös Csilla doktorandusz hallgató) nehéz dolga volt, hiszen remek esszék kerültek benyújtásra.

Az esszépályázat végeredménye

I. helyezett Szoták Bálint: Torrentezés vs. szellemi tulajdon védelme: büntetni vagy legalizálni? (Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Győr)

II. helyezett Németh Dóra: Legális marihuána, vagy abszolút tilalom? (Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola, Győr)

III. helyezett Ulrich Veronika: Magamért vagy magunkért, avagy a közösségi munka, mint az érettségi előfeltétele (Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Piliscsaba)

Különdíj Dányi Tímea: Stadion, vagy kórház? (Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Győr)

Különdíj Trenyisán Flóra Réka: A fiatalok jövőképe: itthon maradni vagy elmenni? (Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Győr)

A Mondd el a véleményed! című fotópályázat összevonásra került az esszépályázattal, itt két különdíj kiosztására került sor:

Különdíj Budai Borbála (Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár)

Különdíj Besze Viktor (Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola, Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium, Eger)

Szívből gratulálunk a díjazottaknak és a pályázóknak is remek eredményükért!

Az ünnepélyes díjátadóra 2014. január 31-én (péntek) 13 órakor kerül sor a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Dísztermében.

Cím: 9026 Győr, Áldozat u. 12.

A beérkezett pályamunkák igazán kimagasló színvonalúak voltak, így díjak kiosztása során nagyon nehéz dolga volt a bírálóknak. Erre figyelemmel úgy döntöttünk, hogy minden pályázó pályamunkáját megjelentetjük egy tanulmánykötetben, amelyet financiális forrásainktól függően – a szerzőkön kívül – eljuttatunk a legfontosabb oktatással foglalkozó állami és civil szervezetekhez is. A kötet várhatóan 2014 februárjában jelenik meg elektronikus formában és 2014 márciusában nyomtatott formában. Ekkor postai úton továbbítjuk a pályázóknak járó tiszteletpéldányokat és emléklapokat!

Az esszépályázatot 2014 őszén ismételten meghirdetjük, reméljük sokatok munkáját ismét olvashatjuk majd!

Üdvözlettel:

                  dr. Fehér Júlia                          Gömbös Csilla                       dr. Kálmán János

                        senior                                      senior                                    igazgató

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00