Híreink

DFK sportnap

DFK sportnap

A Hallgatói Önkormányzat ebben a félévben is megszervezte a hagyományos DFK Sportnapot 2024. április 8-án, hétfőn. A mozgással teli délután 14.30-kor a Pingpong Bajnoksággal kezdődött, melyben 6 páros mérte össze erejét. A győztes párost dr. Varga Péter rendőrfőkapitány és Kónya Máté hallgató alkották.

Nagy sikerrel zárult a jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozatunk

Nagy sikerrel zárult a jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozatunk

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Út a felsőoktatásba program keretében Jogtudatosan címmel előadás-sorozatot indított középiskolások számára az idei tanévben. Az április 5-én zárult programsorozat a diákok alapvető jogi ismereteinek fejlesztését tűzte ki célul, mindennapi életükben hasznosítható és érdeklődésükre számot tartó témakörökben.

 
Kari siker a nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján

Kari siker a nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján

Bosits Dorina, Horváth Barbara és Maszlov Leon, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar csapataként minden eddiginél eredményesebben szerepelt a Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján. Karunk hallgatói csapatai az elmúlt hat esztendőben megszakítás nélkül és egyre sikeresebben szerepelnek a több mint három évtizedes múltra visszatekintő, rangos nemzetközi megmérettetésen. Idén is a Széchenyi István Egyetem támogatásának köszönhetően nyílt alkalom a részvételre.

Bibó Klub - Április 10.

Bibó Klub - Április 10.

2024. április 10-én (szerdán) 17 órakor kerül sor a Bibó Klub legújabb eseményére. Ez alkalommal Kepes András író lesz a vendégünk, akivel  Bezsenyi Tamás beszélget a szerző "Két macska voltam" című regényéről. 

Jogtudatosan záróesemény - Április 5.

Jogtudatosan záróesemény - Április 5.

Április 5-én, pénteken kerül sor a Jogtudatosan rendezvénysorozatunk utolsó eseményére, a nagy teszt megírására.

 

Konferencia -

Konferencia - "Financial Sustainability of Local Governments "

A Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék szervezésében 2024. március 18. és 19. napján Karunk adott otthont a Financial Sustainability of Local Governments című nemzetközi konferenciának. A konferencia célja a különböző országokból érkező előadóink a helyi önkormányzatok pénzügyei szervezésének, alakításának fenntarthatósági szempontú legjobb gyakorlatait egymással és a jelenlévő közönséggel megosszák. A konferenciát Smuk Péter dékán úr nyitotta meg, megköszönve a vendégeink részvételét a konferencián, egyúttal köszöntve őket egyetemünkön.

Offline nap a DFK-n

Offline nap a DFK-n

2024. március 20-án a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, illetve a Hallgatói Önkormányzat közös szervezésben Offline Napot tartott. A szerdai nap folyamán a tanítás mellett a hallgatóknak lehetőségük nyílt kikapcsolódást nyújtó tevékenységekkel foglalkozni a tanórák között.

Bihari Mihály professzor Széchenyi-díjat kapott

Bihari Mihály professzor Széchenyi-díjat kapott

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat kapott prof. dr. Bihari Mihály jogász, a politikatudomány doktora, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusa, az Alkotmánybíróság volt elnöke a magyar politológiaoktatás megalapozásában vállalt kiemelkedő szerepe, jelentős tudományos, oktatói és oktatásszervezői, valamint a győri egyetemi szintű jogászképzés megszervezésében alapító atyaként végzett tevékenysége elismeréseként. A kari közösség szívből gratulál professzor úrnak a kitüntetéshez!

Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén

Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén

Méltóságteljes ünnepséggel emlékezett az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra a Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen doktorokat avattak, valamint átadták az intézmény rangos elismeréseit azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez.

Beszámoló a Jogász Felezőbálról

Beszámoló a Jogász Felezőbálról

2024. március 6-án a Kristály Étteremben megrendezésre került a Jogász Felezőbál a harmadéves jogász szakos hallgatók számára, akik tanulmányaik felénél járnak. A bálon 129 vendég ünnepelte a hallgatók előrehaladásának mérföldkövét.

NASPAA - Négy hallgató vett részt a migrációról szóló szimulációs versenyen

NASPAA - Négy hallgató vett részt a migrációról szóló szimulációs versenyen

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont február 23-24. között a NASPAA (Network of Schools of Public Policy, Affairs and Administration) évente megrendezett Diák Szimulációs Versenyének. A SZE DFK részéről a versenyen Kozma Rebeka Mercédesz, Nagy Csenge Zsuzsanna, Dákai Ferenc és Nagy Bánk  hallgatók vettek részt, akiknek alkalmuk volt egy új, a mesterséges intelligencia által generált programot használniuk, s ezáltal betekintést nyerhettek a közszolgálati intézmények feladatkörébe. A versenyzők 5 fordulóban 5 évet szimulálhattak különböző államok honvédelmi miniszteri szerepeit betöltve. Mindezzel nemcsak az adott feladatkörbe kaphattak betekintést, de fel is mérhették, hogy országuk helyzete alapján milyen lehetőségeik lehetnek. A verseny során - főként a tárgyalási szimulációk megoldása miatt - a csapatmunka is nélkülözhetetlen volt.

Koncert színesítette jogászhallgatónk szakdolgozatvédését

Koncert színesítette jogászhallgatónk szakdolgozatvédését

Nem mindennapi szakdolgozatvédés zajlott nemrégiben a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán: Juhász András végzős jogászhallgató öt zenemű dallambeli kapcsolódását és az ekörül kialakult nemzetközi vitákat, jogi kérdéseket vizsgálta disszertációjában, amit egy koncert keretében védett meg. A kivételes eseményen a Bartók Béla Általános Iskola Gyermekkara és a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium Női Karának előadásában hangzottak el a diplomamunkában vizsgált dallamok.

Kari kötődésű védelmi jogi kötetek jelentek meg

A közelmúltban két Karunkhoz is köthető védelmi jogi tárgyú kötet jelent meg.

A Zrínyi Kiadó gondozásában látott napvilágot Az új típusú hadviseléssel kapcsolatos kérdésekről szóló tanulmánykötet jelent meg c. kötet. A kötet szerzői között gyakorlati szakemberek és egyetemi kutatók egyaránt megtalálhatók, akiknek a munkáját Dr. Farkas Ádám PhD százados és Dr. Végh Károly szerkesztette egységes kötetbe. A kötet szerzői között vannak a Honvédelmi Minisztérium, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a NATO Összhaderőnemi Parancsnokság állományába tartozó szakértők épp úgy, mint a Széchenyi István Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói, kutatói karának hírnevét öregbítő kutatók. Karunk oktatói közül a szerzők között található Prof. Dr. Sulyok Gábor egyetemi tanár, Dr. habil Bartkó Róbert egyetemi docens és Dr. Kelemen Roland egyetemi tanársegéd. A kötet az új típusú biztonsági kihívások kezelésének trendszerű jogi kérdéseitől kezdve, az ENSZ, a NATO és az EU intézményi kérdésein, a nem állami szereplők elleni fegyveres fellépés, a terrorizmus elleni harc, a „hibrid hadviselés” kezelése, továbbá a kibertérben megjelenő fenyegetésekkel szembeni fellépés témakörein át egészen a felfegyverzett drónok, az információs és befolyásoló műveltek, illetve az autonóm fegyverrendszerek alkalmazásának egyes jogi kérdéseiig terjedően vizsgál témaköröket és törekszik a bemutatáson túl sok esetben konstruktív kritikát és javaslatokat is megfogalmazni.

A másik kötet a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság kiadványa. A Társaság berkein belül egyes kutatók évek óta egyre több figyelmet szentelnek a védelem és biztonság erősítésének, illetve az ezzel összefüggő szabályozási és intézményi kérdéseknek, valamint ezek részeként a különleges jogrend témakörének. Az e témakörben keletkezett elméleti, történeti és rendszertani írásművek átdolgozott változataiból, továbbá új tanulmányokból áll a “Szkülla és Kharübdisz között” címet viselő, Dr. Farkas Ádám PhD százados és Dr. Kelemen Roland egyetemi tanársegéd szerkesztésében megjelent tanulmánykötet. A védelem és biztonság szabályozásának kérdéseire az eddigieknél jóval nagyobb figyelmet kell fordítani mind szakmai, mind tudományos, mind pedig döntéshozatali értelemben, mivel a szabályozást meghatározó technológiai, társadalmi és nemzetközi politikai környezet, továbbá az ezekből következő biztonsági erőtér is korszakos változáson ment keresztül ez elmúlt években, amihez csak rendszerszerű és széles spektrumú fejlesztésekkel, megújulással lehet felzárkózni. A védelem és biztonságszavatolás rendszerszerű megközelítésén belül ennek megfelelően a különleges jogrend kérdése is kulcsfontosságú, aminek az Alaptörvény néhány napja benyújtott kilencedik módosítása előtt a járvány miatti veszélyhelyzet, még korábban pedig Európa-szerte a terrortámadások adtak aktualitást. E témához jelen kötet hasznos gondolatokkal tud csatlakozni.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00