Híreink

DFK sportnap

DFK sportnap

A Hallgatói Önkormányzat ebben a félévben is megszervezte a hagyományos DFK Sportnapot 2024. április 8-án, hétfőn. A mozgással teli délután 14.30-kor a Pingpong Bajnoksággal kezdődött, melyben 6 páros mérte össze erejét. A győztes párost dr. Varga Péter rendőrfőkapitány és Kónya Máté hallgató alkották.

Nagy sikerrel zárult a jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozatunk

Nagy sikerrel zárult a jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozatunk

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Út a felsőoktatásba program keretében Jogtudatosan címmel előadás-sorozatot indított középiskolások számára az idei tanévben. Az április 5-én zárult programsorozat a diákok alapvető jogi ismereteinek fejlesztését tűzte ki célul, mindennapi életükben hasznosítható és érdeklődésükre számot tartó témakörökben.

 
Kari siker a nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján

Kari siker a nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján

Bosits Dorina, Horváth Barbara és Maszlov Leon, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar csapataként minden eddiginél eredményesebben szerepelt a Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition elnevezésű nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny európai regionális fordulóján. Karunk hallgatói csapatai az elmúlt hat esztendőben megszakítás nélkül és egyre sikeresebben szerepelnek a több mint három évtizedes múltra visszatekintő, rangos nemzetközi megmérettetésen. Idén is a Széchenyi István Egyetem támogatásának köszönhetően nyílt alkalom a részvételre.

Bibó Klub - Április 10.

Bibó Klub - Április 10.

2024. április 10-én (szerdán) 17 órakor kerül sor a Bibó Klub legújabb eseményére. Ez alkalommal Kepes András író lesz a vendégünk, akivel  Bezsenyi Tamás beszélget a szerző "Két macska voltam" című regényéről. 

Jogtudatosan záróesemény - Április 5.

Jogtudatosan záróesemény - Április 5.

Április 5-én, pénteken kerül sor a Jogtudatosan rendezvénysorozatunk utolsó eseményére, a nagy teszt megírására.

 

Konferencia -

Konferencia - "Financial Sustainability of Local Governments "

A Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék szervezésében 2024. március 18. és 19. napján Karunk adott otthont a Financial Sustainability of Local Governments című nemzetközi konferenciának. A konferencia célja a különböző országokból érkező előadóink a helyi önkormányzatok pénzügyei szervezésének, alakításának fenntarthatósági szempontú legjobb gyakorlatait egymással és a jelenlévő közönséggel megosszák. A konferenciát Smuk Péter dékán úr nyitotta meg, megköszönve a vendégeink részvételét a konferencián, egyúttal köszöntve őket egyetemünkön.

Offline nap a DFK-n

Offline nap a DFK-n

2024. március 20-án a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, illetve a Hallgatói Önkormányzat közös szervezésben Offline Napot tartott. A szerdai nap folyamán a tanítás mellett a hallgatóknak lehetőségük nyílt kikapcsolódást nyújtó tevékenységekkel foglalkozni a tanórák között.

Bihari Mihály professzor Széchenyi-díjat kapott

Bihari Mihály professzor Széchenyi-díjat kapott

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat kapott prof. dr. Bihari Mihály jogász, a politikatudomány doktora, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusa, az Alkotmánybíróság volt elnöke a magyar politológiaoktatás megalapozásában vállalt kiemelkedő szerepe, jelentős tudományos, oktatói és oktatásszervezői, valamint a győri egyetemi szintű jogászképzés megszervezésében alapító atyaként végzett tevékenysége elismeréseként. A kari közösség szívből gratulál professzor úrnak a kitüntetéshez!

Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén

Elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén

Méltóságteljes ünnepséggel emlékezett az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra a Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen doktorokat avattak, valamint átadták az intézmény rangos elismeréseit azoknak, akik munkájukkal nagymértékben hozzájárultak az intézmény fejlődéséhez.

Beszámoló a Jogász Felezőbálról

Beszámoló a Jogász Felezőbálról

2024. március 6-án a Kristály Étteremben megrendezésre került a Jogász Felezőbál a harmadéves jogász szakos hallgatók számára, akik tanulmányaik felénél járnak. A bálon 129 vendég ünnepelte a hallgatók előrehaladásának mérföldkövét.

NASPAA - Négy hallgató vett részt a migrációról szóló szimulációs versenyen

NASPAA - Négy hallgató vett részt a migrációról szóló szimulációs versenyen

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont február 23-24. között a NASPAA (Network of Schools of Public Policy, Affairs and Administration) évente megrendezett Diák Szimulációs Versenyének. A SZE DFK részéről a versenyen Kozma Rebeka Mercédesz, Nagy Csenge Zsuzsanna, Dákai Ferenc és Nagy Bánk  hallgatók vettek részt, akiknek alkalmuk volt egy új, a mesterséges intelligencia által generált programot használniuk, s ezáltal betekintést nyerhettek a közszolgálati intézmények feladatkörébe. A versenyzők 5 fordulóban 5 évet szimulálhattak különböző államok honvédelmi miniszteri szerepeit betöltve. Mindezzel nemcsak az adott feladatkörbe kaphattak betekintést, de fel is mérhették, hogy országuk helyzete alapján milyen lehetőségeik lehetnek. A verseny során - főként a tárgyalási szimulációk megoldása miatt - a csapatmunka is nélkülözhetetlen volt.

Koncert színesítette jogászhallgatónk szakdolgozatvédését

Koncert színesítette jogászhallgatónk szakdolgozatvédését

Nem mindennapi szakdolgozatvédés zajlott nemrégiben a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán: Juhász András végzős jogászhallgató öt zenemű dallambeli kapcsolódását és az ekörül kialakult nemzetközi vitákat, jogi kérdéseket vizsgálta disszertációjában, amit egy koncert keretében védett meg. A kivételes eseményen a Bartók Béla Általános Iskola Gyermekkara és a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium Női Karának előadásában hangzottak el a diplomamunkában vizsgált dallamok.

Online conference for PhD students in the field of law

The Postgraduate Doctoral School of Law and Political Sciences of Széchenyi István University (Győr, Hungary) organizes a conference for PhD students under the title and the aegis of the conference entitled “The Peculiarity of Jurisprudence 2020”.

The organizers will provide one or more separate panels for PhD students to deliver presentations and/or submit a paper in English. Papers will be published in the conference proceedings called “Doctoral Working Papers 2021”.

Date of the Conference: 4 December 2020 (Friday), 9 a.m. - 1 p.m.

 

You can apply to the conference in 3 forms:

  • Only oral presentation (free)
  • Presentation and conference paper for the proceedings (8000 HUF or 25 EUR)
  • No presentation just conference paper for the proceedings (8000 HUF or 25 EUR)

The publication fee shall be paid after the acceptance of registration (after 20th of November) to the Foundation of the Faculty of Law and Political Sciences: “Deak Ferenc Alapitvany a Gyori Jogaszkepzesert”, bank account (IBAN): HU 60 1040 0511 5052 6766 5250 1015. In the notes please write the followings: „SZE-AJDI conference proceedings.”

The payment doesn’t guarantee the further publication, the paper has to be accepted by the editorial board through review. In case your contribution is not published (e.g. due to failure to comply with deadlines or prescribed format, etc.), the registration fee is not refundable.


You can fill the online application form here.


Deadline for applications: 15 November 2020.

Notification on the reception of applications and publication of conference program and Google Meet link for the panel: 30 November 2020.

Deadline of submitting the papers: 31 March 2021.

For any additional information, please contact Csaba Erdős (erdos.csaba@sze.hu).

ERDŐS, Csaba JD PhD.
secretary of Doctoral School

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00