SIKERES A TAVALY INDÍTOTT SPORTJOGI KÉPZÉS

Kép1.jpg

Végeztek az első sportszakjogászok és sportjogi szaktanácsadók a Széchenyi István Egyetemen. Az intézmény egy éve indította el a két különleges, két féléves továbbképzési szakot, amelynek hallgatói olyan értékes, speciális tudáshoz jutnak, amelynek révén hatékonyabbá válik a munka a kluboknál, az egyesületeknél, az akadémiákon és más, sporttal (is) foglalkozó szervezeteknél.

A Széchenyi István Egyetem régóta nagy hangsúlyt fektet a sportra. Az intézmény ennek érdekében számos infrastrukturális fejlesztést valósított meg – például sportparkot hozott létre a győri kampusz területén –, folyamatosan fejleszti a hallgatók szabadidős és versenysportolási lehetőségeit, saját, rendkívül sikeres sportegyesületet működtet, a sportoló hallgatókat pedig ösztöndíjjal, szükség esetén egyéni tanrenddel és más feltételek biztosításával támogatja. Némileg más területet érint, de ebbe a sorba illeszkedik a 2022 februárjában elindított két továbbképzési szak, a sportszakjogász és a sportjogi szaktanácsadó is.

Dr. Simon József, a képzések operatív szakmai vezetője elmondta: a szakokkal egy, a nyugat-magyarországi régióban tapasztalható űrt szerettek volna betölteni. „A sport a munkajogtól a polgári jogig a jogrendszer számos ágához kapcsolódik, ezért az e területen dolgozó jogászoknak és más szakembereknek speciális tudásra van szükségük. A jelentkezők száma igazolta, hogy ezekre a képzésekre van igény az országban” – fogalmazott.

Dr. Barna Attila szakfelelős, egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti Tanszékének vezetője elmondta: a képzéseken többek között jogi és sportjogi alapismereteket, európai uniós és nemzetközi sportjogot, médiajogot, a közvetítések jogát, üzleti kommunikációs ismereteket, tárgyalástechnikát, pénzügyi ismereteket, sportgazdaságtant és sportmarketinget tanulnak a hallgatók. Szóba kerülnek emellett például a támogatási és pályázati rendszerek, a sport belső szabályozása és háttértudományai is.

„A képzések online formában valósulnak meg, aminek előnye, hogy a Győrtől távolabb élők is könnyebben tudják elvégezni. A most oklevelet szerzett első évfolyamban több neves klub – a Diósgyőri VTK, a Pécsi MFC és a Szombathelyi Haladás – szakemberei is megtalálhatók voltak. Célunk, hogy a résztvevőknek olyan naprakész jogi és gazdasági tudást, valamint gyakorlati tapasztalatokat adjunk át, amelyek nélkülözhetetlenek a klubokban és más sportszervezetekben. Éppen ezért az oktatók között az egyetem jogi karának, illetve Testnevelési és Sportközpontjának munkatársai, valamint külső előadók is megtalálhatók” – hangsúlyozta dr. Barna Attila.

Dr. Gyömörei Tamás egyetemi docens, a Testnevelési és Sportközpont vezetője hozzátette: a sport az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, s hatékony működtetéséhez kellő szakértelemmel felvértezett munkatársakra van szükség. Példaként említette a hivatásos sportolói szerződéseket, amelyek több évre hatással lehetnek a nevelőegyesületre, és ha nem megfelelően kötik meg őket, az akár anyagi veszteséggel is járhat vagy a játékos érdekeinek a sérelmét okozhatja. „Nem véletlen, hogy a sportakadémiákon kötelező sportszakjogászi végzettséggel rendelkező munkatársat alkalmazni, a kormányzat ugyanis a támogatások fejében elvárja a minden téren szakszerű működést” – húzta alá dr. Gyömörei Tamás.

A sportszakjogász és a sportjogi szaktanácsadó továbbképzési szakokról itt található bővebb információ: https://felveteli.sze.hu/sport-szakjogasz-szakiranyu-tovabbkepzesi-szak

https://felveteli.sze.hu/sportjogi-szaktanacsado-szakiranyu-tovabbkepzesi-szak

 

Szöveg: Hancz Gábor

Forrás: uni.sze.hu 

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Cristina Monsone PhD disszertációjának védése 2024. December 4. 11:00 - 12:00
Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00