30 éves a győri jogászképzés – Jubileumi alumni kerti party a DFK-n

A győri jogászképzés fennállásának 30. évfordulója alkalmából különleges alumni rendezvényre került sor 2025. június 20-án a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának udvarán. Az eseményre szeretettel várták mindazokat, akik 1995 és 2025 között szereztek jogászdiplomát Győrben – az elmúlt három évtizedben a DFK-s hallgatók ugyanis hozzájárultak a Kar közösségének és hírnevének formálásához.
A barátságos hangulatú délután 15 órakor kezdődött; a résztvevők chill out zónában gyűltek össze, hogy kötetlen beszélgetésekkel és találkozásokkal idézzék fel a közös emlékeket. A program hivatalos nyitányára 17 órakor került sor a „Joghallgatók fájának” ünnepélyes elültetésével – e gesztus nemcsak az elmúlt évtizedek közös múltját, hanem a jövő felé való elköteleződést is szimbolizálta.
Ezt követően játékos hangvételű „professzor-kvíz” zajlott, valamint az 1997 őszén indított Paragrafus című lap egykori szerkesztői nosztalgikus és vidám módon idézhették fel az oktatói kar ikonikus alakjait és a joghallgatói évek meghatározó pillanatait. Prof. Dr. Smuk Péter dékán, valamint dr. Gál Katalin, a Győri Járási Ügyészség vezető ügyészének ünnepi köszöntői után egy különleges vers is elhangzott dr. Kecskés Gábortól, amely alkotás az együtt eltöltött évtizedek szellemiségét méltatta.
A kulturális program során a Dumaszínházból ismert Kovács András Péter stand up előadása gondoskodott a felhőtlen hangulatról, majd az Aktuális Egyenleg zenekar Darnói Norbi vendégszereplésével adott koncertet. Az est zárásaként retro diszkóval folytatódott a találkozás a kari épület aulájában, lehetőséget adva a régi barátoknak arra, hogy újra – vagy éppen örökre – fiatalnak érezzék magukat.
A jubileumi találkozó méltó alkalom volt arra, hogy a Kar köszönetet mondjon volt hallgatóinak a közös értékek megőrzéséért, valamint a győri jogászképzés folyamatos építéséért. A rendezvény visszaigazolta: az alumni közösség aktív, elkötelezett és továbbra is fontos részét képezi a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar életének.
Szöveg: Dr. Pődör Lea
Képek: Korinek Bettina

