ALUMNI ALLÉ: HÁRSFÁT ÜLTETTEK KARUNK VÉGZŐSEI DIPLOMASZERZÉSÜK EMLÉKÉRE

alumni1.jpg

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán (DFK) 2022-ben diplomát szerzett hallgatók – hagyományteremtő szándékkal – emlékfát ültettek diplomaszerzésük emlékére a kar Áldozat utcai központjának kertjében. A hárs szimbolizálja az intézmény és a végzettek közötti erős kapcsolatot.

Különleges eseményre került sor az Egyetem jogi karán a napokban, fát ültetett egy végzős évfolyam a győri, Áldozat utcai épület udvarán. A rendezvényen dr. Erdős Csaba, a DFK általános és társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese elmondta, hogy a faültetés terve egyszerre fogalmazódott meg a végzős hallgatókban és a kari vezetésben. Hozzátette: a projekt példás gyorsasággal, a végzett hallgatók finanszírozásában, kari szervezésben, az egyetem Kommunikációs és Alumni Igazgatósága, valamint a kari Hallgatói Önkormányzat (HÖK) támogatásával valósulhatott meg.

A dékánhelyettes emlékeztetett rá, hogy a modern kori győri jogászképzés első évfolyamába járók, akik 2000-ben szerezték meg doktorátusukat Győrben, ötéves alumnitalálkozójukon ültették el a kar első emlékfáját az Áldozat utcai épület előtt. A mostani a hárs pedig a remélhetőleg egyre terebélyesedő Alumni allé első példányaként magasodik.

alumni6.jpg

A Széchenyi István Egyetem erős gyökereket ad

„A jogi kar épületének és kertjének idei átfogó rekonstrukciója jó alkalmat kínált arra, hogy a parkosított udvaron jelképes »tartalmak« is helyet kapjanak. Ekképpen a hárscsemete megnőve kellemes árnyékot fog adni, és dísze lesz a campusnak, hozzájárul annak élhetőségéhez, fenntarthatóságához, de szimbólumnak is tekinthető. Emlékezteti az alatta sétálókat arra, hogy a Széchenyi István Egyetem erős gyökereket ad az itt tanulóknak ahhoz, hogy karrierjüket és értelmiségi létüket kibontakoztathassák, ahogyan a fa is teszi majd a koronájával. Jelképezi azt is, hogy a végzetteket mindig visszavárjuk a gyökereikhez, alma materükhöz” – hangoztatta a dékánhelyettes. Kijelentette: bízik abban, hogy a leendő végzősök is élnek majd e lehetőséggel, valamint a korábbi évfolyamok tagjai is követik a 2000-ben végzettek példáját, s legközelebbi találkozójuk alkalmával ők is ültetnek egy-egy évfolyamemlékfát. Ha így lesz, akkor a jogi kar kertjének déli része már néhány éven belül szép hársfasorral gazdagodik.

alumni2.jpg

alumni3.jpg

alumni4.jpg

„Minden jelenlévőt biztatok arra, hogy ne csak a leendő évfolyamtalálkozóik alkalmával keressék fel a fákat, hanem mutassák meg azokat gyermekeiknek, barátaiknak, vagy jöjjenek el ide, ha erre járnak. A Széchenyi ugyanis mindenkit (vissza)vár” – hangsúlyozta dr. Erdős Csaba.

ÖsSZEtartó évfolyam

Az eseményen Tátrai Dóra, a DFK HÖK képviseletében hangsúlyozta: jelképértékkel bír az is, hogy az egyik legösszetartóbb évfolyam vetette fel az ötletet, amelyet a HÖK kari szervezete is örömmel támogatott, és mindent megtesz azért, hogy a „végzősök fája” a kari hagyományok szerves részévé váljon.

Ziegler Mátyás a végzősök nevében mondott köszönetet azért, hogy az egyetemen olyan sokan felkarolták a kezdeményezésüket, s néhány héttel az ötlet felvetése után már itt állhatnak az emlékfa tövében. Beszédében a fa szimbólumerejét, a folyamatos megújulásra, a kiteljesedésre való képességet emelte ki, és arra is rámutatott, hogy a csemete nemcsak a karon 2022-ben végzett egykori hallgatóké, hanem azoké a jogász évfolyamos hallgatóké is, akik tanulmányaikat 2017-ben kezdték, de azt csak kis csúszással fejezik be.

alumni5.jpg

Jelentkezés

Ha az Ön évfolyama is élne a faültetés lehetőségével a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, kérjük, keresse kollégáinkat az alumni@sze.hu e-mail-címen.

alumni8.jpg

 

(Szöveg: Dr. Erdős Csaba, képek: Májer Csaba József)

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00