Beszámoló a Karestélyről

241022_DFK-ÉÉKK_Karestély_Dani-52.webp

2024. október 22-én, kedden éjjel a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar és az Építész-, Építő-, és Közlekedésmérnöki Kar Hallgatói Önkormányzatai közös Karestélyük keretében idézték meg a szesztilalom Amerikájának bohém és mámorító korszakát. A 18 órától kezdődő esemény témája „A nagy Gatsby” volt, melynek hangulatát igyekeztek a szervezők megidézni a Széchenyi Étterem falai között néhány óra erejéig. Az érkező vendégek öltözékükkel is megjelenítették a ’20-as évek jellegzetes divatját, tollas fejpántokkal és csillogó ruhákkal. 19:45-től került sor a megjelentek köszöntésére, majd 20 órától felszolgálásra került az ízletes vacsora.

A vendégeknek lehetőségük volt kis játékok útján szórakozni a 22 órakor kezdődő tombolasorsolásig. 23 órától elkezdődött a várva várt zenés mulatság, a hangulat pedig egész este fergeteges volt. A résztvevők átadták magukat a táncnak és valóban olyan érzés kerülgetett mindenki, mintha a titokzatos J. Gatsby extravagáns partiján töltené az éjszakát. A DFK-ÉÉKK Karestélyen bebizonyosodott, hogy egy kis szórakozás valóban soha nem ártott meg senkinek!

Szöveg: Hruby Réka

Fotó: Hélix

241022_DFK-ÉÉKK_Karestély_Dani-30.webp

241022_DFK-ÉÉKK_Karestély_Dani-37.webp

241022_DFK-ÉÉKK_Karestély_Dani-78.webp

241022_LukacsPatrik_EEKK-DFKKarest-114.webp 

241022_LukacsPatrik_EEKK-DFKKarest-2.webp

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00