Bibó Klub - Bod Péter Ákos, Schiffer András és Stumpf István diskurzusa a szuverenitásról

2024_02_14_bibo_klub_21_HorvathMarton.jpg

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara mellett működő Bibó István Egyetemi Klub szervezésében került megrendezésre az „Autonómia és szuverenitás” címet viselő pódiumbeszélgetés. A meghívott vendégek Bod Péter Ákos (közgazdász, a Corvinus Egyetem professor emeritusa, az MTA doktora, az Antall-kormány egykori ipari és kereskedelmi minisztere, volt jegybank elnök), valamint Schiffer András (korábbi országgyűlési képviselő, ügyvéd) voltak. A moderátori feladatokat Stumpf István, a Széchenyi István Egyetem Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének professzora látta el.

A pódiumbeszélgetést az időbeliség határozta meg, ugyanis hazánk autonómiájával és szuverenitásával kapcsolatos kérdéseket a múltba helyezve, egészen az 1980-as évekig visszavezetve kezdték tárgyalni az előadók. Ezt követően szó esett a rendszerváltásról, és arról, hogy mennyiben változott meg Magyarország mozgástere az 1990-es években, illetve azt követően egészen napjainkig. Természetesen a véleménycserének elkerülhetetlen eleme volt a nemzetállamok helyének és lehetőségeinek meghatározása a globalizáció folyamataiban, valamint az Európai Unióban. Utóbbival összefüggésben például az euró bevezetése körül bontakozott ki éles szakmai vita.

2024_02_14_bibo_klub_26_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_25_HorvathMarton.jpg

Az előadókat teltház fogadta, a nagyszámú közönség köreiben helyet foglaltak az egyetem munkatársai, hallgatói, illetve egyéb érdeklődők egyaránt, akik a beszélgetés végén kérdéseikre is választ kaptak.

2024_02_14_bibo_klub_19_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_16_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_12_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_11_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_09_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_07_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_14_HorvathMarton.jpg

2024_02_14_bibo_klub_06_HorvathMarton.jpg

Szöveg: Ősze Áron

Fotó: Horváth Márton

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Török Vacsora Est - Sieger Gasztroélmény 2024. április 26. 18:00 - 22:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00