DFK Karriernap és -expo 2025

20251112_103046 (1).webp

November 12-én tartotta a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara a "Karriernap és -expo" című rendezvényt, amelyre immár harmadik alkalommal került sor. A rendezvényen a Kar hallgatói és a jogi képzési terület iránt érdeklődő középiskolások nyerhettek bepillantást a különböző hivatásrendekben dolgozók mindennapjaiba, a szakmai karrierút kezdetének szépségeibe és kihívásaiba az adott szakterületen dolgozóktól, akiknek többsége a Kar alumni hallgatója volt. 

A "Fiatal jogászok kerekasztala" című pódiumbeszélgetésen hat - bírói, ügyészi, ügyvédi, közjegyzői, kormánytisztviselői, rendőri - hivatásrend képviseltette magát, a "Személyügyi, igazgatási és jogi asszisztens munkatársak kerekasztala" keretében pedig az igazságügy, a rendvédelem és a közigazgatás funkcionális területein és a jogászokat támogató munkakörökben dolgozók feladatai, karrierpályái kerültek reflektorfénybe. A rendezvény alatt a jogi kar aulájában felállított standoknál konkrét állásajánlatokkal is várták a - szinte valamennyi jogi hivatásrendet reprezentáló - kiállítók a hallgatókat.

(Szöveg: Dr. Erdős Csaba)

1000028943.webp 

20251112_103319 (1).webp 

1000028936.webp 

1000028939.webp 

1000028940.webp 

20251112_103059 (1).webp

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00