DFK-s siker a "Mesterséges intelligencia jogi vetületei" pályázaton

IMG_20211220_143556_1.jpg

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézete a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) „A mesterséges intelligencia jogi környezetének kihívásai” részprojekt keretében tudományos pályázatot hirdetett. A pályázatra a magyarországi vagy külföldi, de magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények alap-, mester- vagy osztatlan képzésében résztvevő, nappali tagozatos, jogász hallgatók jelentkezhettek. A beérkezett pályaműveket a TK Jogtudományi Intézet által felkért szakemberekből álló Bíráló Bizottsága értékelte.

2021. december 14-én került sor a MTA Jogtudományi Intézet "A mesterséges intelligencia jogi felelősségének vetületei" című, joghallgatóknak szóló pályázatának eredményhirdetésére. A díjazott pályamunkák közöl a II. helyezést a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar jogász szakos hallgatója, Erős Orsolya Júlia nyerte el. „MI a kártérítési felelősségi rendszerben” c. pályamunkájában a mesterséges intelligencia által okozott polgári jogi kártérítési igények érvényesíthetőségét vizsgálta. Konzulense Dr. Keserű Barna Arnold PhD. egyetemi docens volt.

A díjátadó esemény hibrid formában került megrendezésre a MTA Humán Tudományok Kutatóházában. Szakmai műhelyvita keretében a nyerteseknek lehetőségük volt prezentálni pályaműveiket a Jogtudományi Intézet épületében. A szervezők a sikeres pályamunkákhoz publikációs lehetőséget is biztosítanak.

A pályázat célja az új generációk bevonása volt a technológiai újdonságokat övező tudományos, jogi gondolkodásba. A mesterséges intelligencia igen gyors terjedése folyamatosan újabb és újabb szabályozási kérdéseket vet fel, amelyeket a jogászok sem hagyhatnak figyelmen kívül. Korunk jogászai előtt álló egyik legnagyobb kihívás egy olyan jogi környezet kiépítését tette sürgőssé, amely elegendő teret hagy a fejlesztőknek és gyártóknak a technológiai innovációra, ugyanakkor egy biztonságos keretet is garantál a felhasználóknak a felmerülő új veszélyekkel szemben. Az MI-ben rejlő új, egyelőre többnyire ismeretlen kockázatok a mindennapi élet olyan sok szintjén jelenthetnek veszélyt, hogy a jog nem hagyhatja rendezetlenül a jövőben felmerülő jogvitákat.

 

(Szöveg: Erős Orsolya Júlia)

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00