E-PARLAMENTARIZMUS WORKSHOP A JOGI KARON

IMG_20220526_110220.jpg

2022. május 26-án Karunk adott otthont a Széchenyi István Egyetem Parlamenti Kutatások Központjának (PKK) szervezésében megvalósult e-parlamentarizmus workshopnak, amely az e-megoldások törvényhozási alkalmazásának elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. 

A rendezvényt Erdős Csaba, általános és társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes nyitotta meg, aki a Kar parlamenti kutatásokkal kapcsolatos hagyományai mellett az e-parlamentek témájának az egyetemi és kari kutatási irányokkal és törekvésekkel - így különösen a digitalizációval, illetve az elméleti kérdések gyakorlati hasznosíthatóságával, a nemzetközi kutatási együttműködési lehetőségek feltárásával és kiaknázásával - való szoros kapcsolatát hangsúlyozta. Vitaindító előadásokat az Országgyűlés Hivatalának munkatársai tartották: a téma tudományos kutatásának hazai úttörőjeként is ismert Cabrera Alvaro "Az e-parlamentarizmus koncepciója" című előadásában az e-parlamentek fogalmi megközelítésének lehetőségeit, a koncepció összetevőit és a parlamenti funkciókhoz kapcsolódó elemeit mutatta be külföldi és hazai példákon keresztül. Molnár Gábor pedig a magyar Országgyűlés - nemzetközi közigazgatásfejlesztési díját is elnyert - irományszerkesztő és folyamatmenedzselő programját, a ParLexet, és továbbfejlesztett változatát, az IJR-ParLexet mutatta be, annak tesztfelületén illusztrálva a program jogalkotást támogató funkcióit, képességeit. A workshop számos kutatási témafelvetéssel és az oktatásban is hasznosítható tapasztalattal szolgált a részt vevő széchenyis és külsős elméleti és gyakorlati szakemberek számára. 

IMG_20220526_110230.jpg

IMG_20220526_111245.jpg

IMG_20220526_114242.jpg

Szöveg: Dr. Erdős Csaba, kép: dr. Ősze Áron

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00