Hallgatói első díj a MÜK pályázatán

nb_mük_2021.jpg

A Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége Dr. Kiss Daisy emlékére pályázatot írt ki polgári eljárásjog témakörben joghallgatók számára. A beérkezett pályaműveket a MÜK által felkért bizottság bírálta el, aki úgy találta, hogy a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója, Németh Botond joghallgató érdemli ki az első helyezést.

A pályázatra bármelyik magyar egyetem állam- és jogtudományi karán tanuló, nappali tagozatos hallgató jelentkezhetett. A pályázati kiírás értelmében a hallgatók négy téma közül választhattak: a) A pernyertes fél által az ügyvédjének az eljárás során fizetett ügyvédi munkadíj egészében, vagy részben történő megtérülése a bírói gyakorlat alapján; b) A mulasztás miatti igazolási kérelem elbírálásának szempontjai a bírói gyakorlatban; c) Kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos perek; d) A gyorsított perek eltérő szabályai a Pp.-hez képest. 

Az eredményhirdetésre 2021. november 27-én került sor az Országos Bírósági Hivatalban, az Ügyvédek Napja rendezvény keretében. A díjakat a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Dr. Bánáti János adta át. Karunk hallgatója, Németh Botond az előkelő első helyezést érte el a pályázaton, dolgozatát pedig az első témakörből készítette. A dolgozat témavezetését Dr. Herédi Erika egyetemi docens látta el.

Az eseményen díszvendégként tiszteletét tette többek között Dr. Trócsányi László Európai Parlamenti képviselő, Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke és Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00