Harmincadik tanévét nyitotta meg a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara

evnyito2.webp

Felemelő ünnepségen nyitotta meg az új tanévet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Egyetemi Hangversenyteremben. Az eseményen az elsőévesek hagyományos fogadalomtétele mellett köszöntötték a kiemelkedő teljesítményű hallgatókat, valamint oktatói és kari elismeréseket is átadtak.

 

A Széchenyi István Egyetem központi ünnepségét követően a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar is megtartotta tanévnyitóját. Az Egyetemi Hangversenyteremben megrendezett eseményen a kar vezetősége mellett számos meghívott vendég, felsőbb éves hallgató és frissen felvett elsőéves vett részt. Prof. dr. Smuk Péter dékán köszöntőjében kiemelte az intézmény modern infrastruktúrájának előnyeit, valamint a kar oktatóinak elkötelezettségét és példaértékű tevékenységét.

„Oktatásfejlesztési munkánk arra irányul, hogy a tudás megszerzése hatékony és élményszerű legyen a tanteremben. A tanterem ugyanis műhely, amelyben mindenkinek tennivalója van, és ahol mindenki megtapasztalhatja az alkotásnak, az összefüggések felismerésének és a képességeink fejlesztésének örömét” – húzta alá. Beszédében önmaguk fejlesztésére szólította fel a hallgatókat: „Tanulják serényen a jog nyelvét, mert hamarosan felismerik, milyen felelősséggel jár ezen hivatások gyakorlása. Nem csak, sőt általában nem is elsősorban a tételes jog bemagolását várjuk majd önöktől. Sokkal inkább az értékorientált, analitikus és kritikus gondolkodást. Pontosságot nemcsak saját, de mások ügyeiben is. Igényességet a kezükből kikerülő írásos vagy a szájukat elhagyó szóbeli megnyilvánulásokban. Tájékozottságot a nagyvilág és hazájuk közügyeiben." Megjegyezte: sok élmény és munka vár majd az elsőévesekre, akik mindenben számíthatnak a kar közösségének tagjaira.

evnyito1.webp

Az előző tanévben évfolyamelsőként végzett hallgatók a tanévnyitón vehették át kiváló tanulmányi munkájukért járó oklevelüket: jogász szakon Szabó Jana, Bosits Dorina, Máté Anasztázia Margaréta, Hruby Réka és Kocsis Bálint, személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási mesterszakon Márkus Andrea, személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alapszakon Horváth Boglárka és Borbély Zsófia, igazságügyi igazgatási szakon Nyári Dóra és Németh Eszter, míg jogi felsőoktatási szakképzési szakon Fekete Réka.

A Dr. Aradi Csilla-díjat alumni szakkollégisták kezdeményezésére a Batthyány Lajos Szakkollégium alapította 2020-ban, hogy elismerésben részesítse a kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatókat, s hangsúlyozza a tehetség, a szorgalom, az elhivatottság, valamint kiemelten a szakkollégium és a kar életében betöltött közösségi szerepvállalás értékét. A díjat ezúttal Tóth Dorina Anna frissdiplomás jogász kapta.

evnyito3.webp

Az ünnepségen köszöntötték az újonnan kinevezett oktatókat is. Egyetemi docensi kinevezést dr. Deres Petronella és dr. Kelemen Roland, adjunktusi kinevezést dr. Képessy Imre és dr. Király Péter Bálint, egyetemi tanársegédi kinevezést pedig dr. Kovács-Szépvölgyi Enikő és dr. Karácsony Dávid kapott. Kiemelték továbbá a nemrégiben Magyary Zoltán-díjat átvett dr. Gyurita Ritát, valamint méltatták a Magyary-emlékérem kitüntetésben részesült dr. Lapsánszky Andrást is.

A Pro Facultate díj Hajnik Imre-fokozatát azon oktatók kaphatják, akik oktatási tevékenységük mellett kiemelkedő munkát végeznek a kar közéletéért. Az elismerést idén dr. Lévay Miklós, a kar Bűnügyi Tudományok Tanszékének professzora érdemelte ki.

A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar alapító dékánja, Szalay Gyula emlékének megőrzése érdekében a kar Szalay Gyula-díjat adományozhat azoknak, akik a kar feladatainak hatékony ellátását, az oktatók és hallgatók közösségének fejlesztését, valamint a kar magas színvonalú működését tevékenységükkel nagymértékben és hosszú időn át támogatták, előmozdították. Az elismerést dr. Galli Csaba szakmai tanácsadó, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának főiskolai docense vehette át.

evnyito4.webp

Az ünnepségen dékáni dicséretben részesült Bana József, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának nyugalmazott igazgatója, a Jogtörténeti Tanszék megbízott oktatója, valamint Hegedüs Péter, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár Olvasószolgálati és Tájékoztató Osztályának vezetője.

Szöveg: Kelemen Lilla

Fotó: Dudás Máté

Forrás: uni.sze.hu

 

 

 

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00