"Tudás Háza" sikerek

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának csapata II. helyezést ért el az Országgyűlési Könyvtár kvízversenyén.

Az Országgyűlési Könyvtár online kvízversenyt hirdetett "Tudás Háza" címmel, amelyre – többek között – jog és politikatudományi szakokon tanuló hallgatók jelentkezését várták. Egyetemi szakonként egy csapat jelentkezhetett és képviselhette intézményét.

A versenyen a Széchényi István Egyetem színeiben Dr. Erdős Csaba szervezésével négy joghallgató indult: Csudai Tünde, Király Péter Bálint, Lengyel Csilla, és Molnár Dóra.

 

Negyven perc alatt kellett huszonöt kérdésre pontos választ adniuk, amelyek az Országgyűlési Könyvtár történetére és állományára, továbbá a T. Ház múltjára vonatkoztak. A csapat sikeresen szerepelt, II. helyezést ért el a versenyen. A díjakat a Kutatók Éjszakájának napján, szeptember 26-án adták át az Országházban, amely után hangulatos programsorozat várta a nyertes csapatokat.

 

A díjazottak. A kép bal szélén a SZE csapata (balról jobbra: Lengyel Csilla, Csudai Tünde, Király Péter Bálint, Molnár Dóra)

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00