Amikor a TDK-munkában megfogalmazottak valósággá válnak

Szendi Alina a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának ötödéves jogász szakos hallgatója. 2020-ban kezdte az meg tanulmányait az egyetemen, a COVID-19 kitörése után alig fél évvel.
Elmondása szerint az egész pandémia alatt zavarta, hogy minden héten más információkat lehetett hallani akár arról, hogy mégis mennyire veszélyes a járvány, akár később arról, hogy melyik vakcina lehet a legjobb döntés, hogy tényleg szükséges-e a három oltás.
„Egy évvel később, mikor megkezdtem nemzetközi jogi tanulmányaimat és kicsit nagyobb rálátásom volt a témára, felkerestem az oktatómat és későbbi konzulensemet, Kecskés Gábort egy COVID-témájú dolgozatötlettel. A Tanár Úr segítségével leszűkítettük a témát a nemzetközi együttműködésre, az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), illetve annak vizsgálatára, hogy van-e a témában irányadó releváns nemzetközi dokumentum. Első körben ebből egy évfolyamdolgozat készült, ahol a WHO és a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok (IHR) volt a téma, ezek felépítése, szabályai.”
2022-ben ezt a dolgozatot folytatta a helyi TDK-fordulóra, ahol Alina már az emberiség eddig ismert nagyobb járványait és az ezek elleni fellépést kutatta, különös tekintettel a WHO szerepére a COVID pandémia alatt. „Sajnos mindvégig azt láttam, hogy a WHO minden igyekezete ellenére sem volt képes megadni a kellő segítséget és iránymutatást, mivel egy idő után némelyik állam már kifejezetten figyelmen kívül hagyta előírásait. A téma körbejárása után jutottam arra, hogy szükség van egy, a pandémiákkal foglalkozó nemzetközi szerződésre, erről írtam végülis a TDK-dolgozatomat, amellyel második helyezést értem el 2022-ben a helyi fordulón, és örök életre szóló élményként részt vehettem a 2023-as, győri rendezésű Állam- és Jogtudományi OTDK-n. Két évvel később, idén májusban pedig megjelent a hír, hogy a WHO a 78. Egészségügyi Világközgyűlésen elfogadta a WHO Pandémia Megállapodást, amely rendkívül sok pontban is egyezik a saját felvetéseimmel. Rendkívül jó érzés azt látni, hogy korábbi, több évvel ezelőtti, akkor még ambíciózusnak tűnő felvetéseimet az élet végülis visszaigazolta.”
„Azóta már volt szerencsém egy rövid elemzést is írni az elfogadott dokumentumról, és bár még nem lépett hatályba, de így is egyfajta fontos igazolásnak élem meg, hogy az élet a harmadéves joghallgatóként írott felvetéseimet tulajdonképpen visszaigazolta” – hangsúlyozta Alina.
Konzulense, Kecskés Gábor szerint egészen kivételes érzés a jogtudomány, főleg a nemzetközi jog területén, hogy TDK-dolgozatbeli reménybeli javaslataink és hallgatói tudományos állításaink évek múltán hirtelen valósággá válnak, és egy joghallgató számára fontos visszacsatolás, hogy az államok a felvetéseihez nagyban hasonlító szöveget alkotnak meg. „Ezekért az érzésekért is megéri írni, kutatómunkát végezni.”
„Kari tudományos diákköri elnökként és nemzetközi jogászként teljes mértékben egyetértek Kecskés Gábor kollégám szavaival. Hivatásunkban ritkán adatik meg, hogy ilyen egyértelmű visszaigazolást kapjunk a gyakorlat részéről gondolataink helyességéről, különösen a hallgatói évek alatt. Bízom benne, hogy ez nemcsak Szendi Alina számára sorsformáló, hanem ösztönzést ad másoknak is a kutatómunkához. Alina sikere felhívja a figyelmet a hungarikumnak számító TDK mozgalom és a hallgatói tehetséggondozás fontosságára is.” – mondta Ganczer Mónika, kari TDT elnök.
(Szöveg: Dr. Ganczer Mónika, Dr. Kecskés Gábor, Szendi Alina)