ÁTADTÁK A 36. OTDK ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓJÁNAK DÍJAIT
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekcióját – 2005 után másodszor – Győrben, a Széchenyi István Egyetem szervezésében rendezték meg. Az emlékezetes esemény a fenntarthatóság jegyében zajlott, amelyet a szervezők emlékfaavatással is hangsúlyoztak. A 31 tagozatban közel háromszáz dolgozatot felvonultató rangos programsorozat az eredményhirdetéssel és a díjak átadásával zárult április 5-én.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának szervezésében megrendezett 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójára több mint nyolcszáz résztvevő érkezett Győrbe. Az OTDK – amelynek országos megnyitóját is itt rendezték – a hazai tudományos élet szereplőit tömörítő egyedülálló rendezvény, mely a hallgatói tehetséggondozás fellegváraként a tudományos munka iránt elkötelezett hallgatók számára megmérettetési, bemutatkozási lehetőséget biztosít. Ezen felül kiemelt jelentőségű szakmai fórum, melynek Állam- és Jogtudományi Szekciója keretében valamennyi jogászi hivatásrend képviselteti magát.
A keddi versenynapon a tehetséges hallgatók kutatásaié volt a főszerep, de több érdekes kísérőprogram is várta a résztvevőket, köztük egy emlékfa avatása a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar épületének kertjében. „Az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának rendezési stafétáját a magyar jogi karok kétévente adják egymásnak, így Győr tizennyolc évente ad otthont a rangos eseménynek. Olyan emléket szerettünk volna állítani a mostani programnak, ami maradandó, s a következő rendezésünkkor is látható. A másik apropó, hogy a rendezvényt a környezetvédelem és a fenntarthatóság jegyében rendeztük, ezzel kapcsolatos üzeneteket adtunk át a résztvevőknek. Ez a fa is egy üzenet, ezért bízunk benne, hogy tizennyolc év múlva sokan eljönnek újra, és megnézik, mekkora lombot növesztett a 2023-as OTDK emlékfája” – fogalmazott az avatáson prof. dr. Smuk Péter dékán. A versenynap a Győr Városi Egyetemi Csarnokban rendezett gálavacsorával ért véget.
A szekció szerdai záró rendezvényét is az utóbbi helyszínen rendezték, ahol dr. Mezey Barna, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, a Széchenyi-egyetem professzora nyitotta meg a díjátadót. Mint mondta, az OTDK hangsúlyozottan konferencia és nem versengés, mert itt a tudás kicseréléséről, tudományos vitákról, az idősebb és a fiatal generáció találkozásáról van szó. „Aki nem kap díjat, annak sem kell szomorkodnia, hiszen azzal, hogy ide eljutott, már bizonyította, hogy az ország legjobbjai közé tartozik egy adott témában” – gratulált minden résztvevőnek az alelnök.
„A TDK egy életforma, amelyben részt venni örömet okoz, és ami valóban nem verseny, mert innen senki nem távozik vesztesként” – csatlakozott a gondolatmenethez dr. Balogh Judit, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának elnöke. Beszédében köszönetet mondott a győri szervezőknek, akiknek áldozatos munkája révén emlékezetes OTDK-n vehettek részt a fiatalok.
Dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Tanácsának elnöke kiemelte a győri jogászképzés magas színvonalát, a kar tehetséggondozásban betöltött példaértékű szerepét. „A tehetség kötelez” – figyelmeztette a hallgatókat, akiknek hasonló sikereket kívánt további tanulmányaik és pályájuk során.
Prof. dr. Smuk Péter a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja kifejtette, kilenc hazai és két határon túli egyetemről érkeztek hallgatók, akik 271 dolgozatot mutattak be 31 tagozatban, 93 zsűritag és 140 opponens közreműködésével. „Harminc középiskolás diák is részt vett a programon a tehetséggondozás jegyében, a szervezést pedig tizenhárom kiemelt támogató és negyvenöt támogató segítette” – ismertette az adatokat. Értékelését a díjátadások követték.
Az eredmények listája IDE kattintva érhető el.
Forrás: uni.sze.hu
Szöveg: Papp Zsolt
Fotó: Májer Csaba József