Hallgatóink Deák Ferenc Ösztöndíjban részesültek

IMG_7998.webp

Büszkén számolunk be róla, hogy karunk három hallgatója, Bosits Dorina, Herold Virág és Jáger Eszter sikeresen pályázott, és elnyerte az Igazságügyi Minisztérium rangos Deák Ferenc Ösztöndíját.

Az idei évben is átadásra került a Deák Ferenc Ösztöndíj, amely a legtehetségesebb joghallgatókat támogatja, és közösséget épít a jövő jogászai között. A jelentkezés során a hallgatóknak tanulmányi eredményeiket, nyelvtudásukat és szakmai elkötelezettségüket is igazolniuk kellett. A három fordulós kiválasztási eljárás egyik része egy írásbeli feladatsor volt, amely a jogi alapismereteket, szövegértést és logikai készségeket mérte. A legjobban teljesítők ezt követően szóbeli meghallgatáson vettek részt, ahol szakmai terveikről, motivációjukról és a jogászi hivatás iránti elkötelezettségükről adtak számot.

IMG_8019.webp

A pályázat keretében 40 hallgató nyerte el az ösztöndíjat, amely anyagi támogatás mellett szakmai lehetőségeket és közösséget is teremt. Az ösztöndíj célja, hogy segítse az ország legkiválóbb joghallgatóit abban, hogy tudásukat a közigazgatás, az igazságszolgáltatás és a közélet szolgálatába állítsák. Bosits Dorina és Herold Virág közigazgatási- és alkotmányjogi tagozatba, Jáger Eszter pedig a büntetőjogi tagozatba nyert felvételt. Az egyéves program során a hallgatók szakmai hétvégéken és szervezeti látogatásokon vehetnek majd részt, valamint mentorálásban is részesülnek.

Gratulálunk nekik, és sok sikert kívánunk a további tanulmányaikhoz és szakmai pályafutásukhoz!

Szöveg és kép: Bosits Dorina, Herold Virág, Jáger Eszter

492620468_1206538867951923_2280322974533876411_n.webp

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00