Diplomaátadó és doktoravató ünnepség

diploma2.jpg

A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon több mint 50 végzős vehette át diplomáját február 17-én. Az ünnepségnek az egyetem Új Tudástér aulája adott otthont, ahol doktorrá avatták a frissen végzett jogászokat.

A jelenlévőket dr. Ferencz Jácint egyetemi docens, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék vezetője köszöntötte, aki beszédében kiemelte az állam- és jogtudományi végzettségek fontosságát napjainkban.

„Az itt megszerzett szakmai tudásukra hazai és nemzetközi szinten egyaránt szükség van, mivel nap mint nap olyan kihívásokkal nézünk szembe, amire a társadalom- és jogtudományokban felhalmozott tudás hiányában lehetetlen válaszokat adni. A globalizáció, a klímaváltozás, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése és a jóléti állam átalakításának szükségessége mind olyan problémák, melyek megoldása a frissdiplomások kezében van, és felelősséget is helyez vállukra” – húzta alá.

A végzett hallgatók nevében Szemenyei Csilla joghallgató köszönt el az egyetemtől, majd átadták az „Oktató a hallgatókért” díjat, melyet dr. Ősze Áron egyetemi tanársegéd, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék oktatója vehetett át. Az elismerések átadását követően a végzősök eskütételük után átvették diplomájukat, majd prof. dr. Smuk Péter, a kar dékánja köszöntötte a frissen végzetteket.

diploma1.jpg

diploma3.jpg

diploma4.jpg

diploma5.jpg

diploma6.jpg

diploma7.jpg

diploma8.jpg

diploma9.jpg

Szöveg: Németh Veronika - Papp Zsolt

Fotók: Csete Martin, MekliZ Fotóstúdió

Forrás: uni.sze.hu 

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Cristina Monsone PhD disszertációjának védése 2024. December 4. 11:00 - 12:00
Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00