Európa dobogóján a győri világűrjogi hallgatói csapat

Bosits Dorina, Herold Virág és Zsuppán Balázs, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói csapataként kimagasló teljesítménnyel az elődöntőbe jutott és összesítésben harmadik helyezést ért el a „Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition” elnevezésű nemzetközi világűrjogi perbeszédverseny idei európai regionális fordulóján. Karunk hallgatói az elmúlt hét esztendőben megszakítás nélkül és egyre eredményesebben szerepelnek a rangos nemzetközi megmérettetésen.
A több mint három évtizedes múltra visszatekintő perbeszédverseny szabályai értelmében az induló hallgatói csapatok első körben az afrikai, az ázsiai-csendes-óceáni, az európai, az észak-amerikai és a latin-amerikai regionális fordulókon vesznek részt. A világdöntőbe a regionális fordulók győztesei jutnak tovább. Ebben az esztendőben az európai regionális fordulónak a fennállásának ötvenedik évét ünneplő és a hazánkat éppen tíz éve a tagjai közé felvevő Európai Űrügynökség Párizsban, 2025. március 31. és április 4. napja között adott otthont.
Hagyományosan a perbeszédverseny két elképzelt állam vitáját szimulálja a hágai Nemzetközi Bíróság előtt. Idén a rendkívül összetett fiktív jogeset középpontjában egy távközlési műholdakat üzemeltető magánvállalat szolgáltatásainak fegyveres összeütközés idején való igénybevétele, a műholdas távközlési szolgáltatások bérlete és elektronikus zavarása, a műholdak egymás közelében végzett műveletei és elfogása, továbbá az események nyomán keletkező károk megtérítésének nemzetközi világűrjogi kérdései álltak.
A nemzetközi jog és a világűrjog számos területét érintő, hét hónapon át tartó felkészülés során a győri hallgatók angol nyelven, egyenként közel hetven oldal terjedelemben elkészítették a két állam írásbeli beadványát. Ezek a beadványok a perben álló államok által a Nemzetközi Bírósághoz benyújtott iratok formáját, tartalmát és hangvételét követik. A terjedelmes periratok elkészítéséhez a nemzetközi jogi, a hadijogi és világűrjogi ismereteken túl, a nemzetközi bírói fórumok joggyakorlatának tanulmányozása és a műholdas transzponderek működésével és a műholdas távközlés zavarásával kapcsolatos alapvető műszaki ismeretek megszerzése is szükséges volt.
Karunk hallgatói ezt követően a szóbeli fordulón adták elő a felperesi és az alperesi állam perbeszédét. Minden versenyzői csapat összesen négy, egyenként közel másfél órás tárgyalás keretében tárta érveit a háromtagú bírói testületek elé, és válaszolt a bírók által feltett kérdésekre. Hallgatói csapatunk, tiszteletet parancsoló teljesítményt nyújtva, a második legmagasabb pontszámmal jutott be a legjobb négy csapat számára rendezett elődöntőbe, ahol a luxembourgi egyetem hallgatóival találkoztak. A győri csapat a pontszámok összesítése szerint a harmadik helyen zárta a versenyt, és elnyerte a hibátlan írásbeli beadványnak járó különdíjat. A perbeszédversenyt a luxembourgi hallgató kollégák nyerték meg, akik a döntőben a bécsi egyetem csapatával mérték össze a tudásukat.
Bosits Dorina, Herold Virág és Zsuppán Balázs felkészülését a Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék oktatói, Sulyok Gábor egyetemi tanár (coach/faculty advisor) és Ganczer Mónika egyetemi docens (assistant coach/assistant faculty advisor) irányította; munkájukat Horváth Barbara és Erős Orsolya Júlia doktoranduszok támogatták. A hallgatói csapat kiutazására és részvételére a Széchenyi István Egyetem támogatásának köszönhetően nyílt lehetőség.
Bővebben a versenyről: https://iisl.space/about-the-manfred-lachs-space-law-moot-court-competition