A honvédelmi miniszter Ferdinándy Gejza díjat adományozott Egyetemünk tudományos főmunkatársának

fá.webp

Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös központi rendezvényén, az Államalapítás ünnepe alkalmából, a katonai közigazgatásban tartósan végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelmi igazgatás korszerűsítése érdekében kifejtett kimagasló teljesítménye elismeréseként Ferdinandy Gejza díjat adományozott Dr. Farkas Ádám ezredesnek, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Modern Technológiai és Kiberbiztonsági Jogi Tanszék tudományos főmunkatársának a budapesti Bálna Honvédelmi Központban. A honvédelemért felelős miniszter beszédében kiemelte, hogy az ünnepség alkalmával elismerésben részesülők szakmai munkáját méltatják az átadott díjak, melyek odaítélését az előző honvédelmi miniszter hagyott jóvá, a jelenlegi miniszter pedig megerősített az elvégzett szakmai munka és a hivatásrendi helytállás elismeréséül.

A Ferdinandy Gejza díjat 1999-ben alapították, évente egy alkalommal, augusztus 20-a alkalmából adja át a honvédelemért felelős miniszter, mint a katonai jogi és honvédelmi igazgatási területen végzett munka legmagasabb szintű szakmai elismerését. A díj névadójáról Hamza Gábor akadémikus a következőket írta 2021-es visszaemlékezésében: "Köztisztviselőként évtizedeken át a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. A Honvédelmi Minisztériumban 1907-ben osztálytanácsossá nevezték ki. Öt évvel később, 1912-ben, az új véderőtörvény (1912. évi XXX. tc.) előkészítésében szerzett komoly érdemei elismeréséül - ténylegesen Ferdinandy Gejza fogalmazta és szerkesztette a törvényt - miniszteri tanácsosi címmel ruházták fel. A hivatali ranglétrán gyorsan emelkedett, melyben a döntő szerepet szakmai elismertsége, tekintélye játszott. 1918 májusában címzetes, néhány hónappal később, 1918 novemberében helyettes államtitkár lett. 1919-ben honvédelmi államtitkárrá nevezték ki. [...]1895-ben a budapesti tudományegyetemen közjogból (ius publicum) képesítették egyetemi magántanárrá azt követően, hogy számos munkája nyomtatásban is megjelent.Ferdinandy Geyza korában Magyarország egyik legkiválóbb és legképzettebb közjogásza volt. Elsősorban a magyar közjog történetével, valamint alkotmányjoggal, ezen belül a Szent Korona-tannal foglalkozott."
 
A névadó Ferdinándy Gejza hivatásbeli és szellemi hagyatékát őrző rangos szakmai elismeréshez ezúton is gratulálunk kollégánknak, aki hivatásos katonai jogászként és a honvédelmi, illetve a tágabb értelemben vett védelmi jog és igazgatás hazai kutatójaként érdemelte ki a szakmai díjat!

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00