A győri jogi kar adott helyszínt az Európai Jogi Szaktanácsadó Hálózat éves találkozójának

eu_jogi_szaktan_halozat_2025.webp

Az Európai Jogi Szaktanácsadó Hálózat Győrben, 2025. október 3. és 5. napja között rendezte meg éves találkozóját a munkaügyi és a polgári ügyszakos tagjai részére. A szakmai találkozón résztvevő bírák szombaton a győri jogi karon is látogatást tettek, ahol a modern technológiák és a geopolitikai konfliktusok tárgyában hallgattak meg tudományos előadásokat és folytattak szakmai eszmecserét.

A tanácskozás résztvevőit Dr. Knapp László oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes, egyetemi docens köszöntötte. Beszédében kiemelte, hogy a győri jogi kar idén jubileumi évet ünnepel, hiszen városunkban harminc esztendővel ezelőtt vette újra kezdetét a jogászképzés. Knapp László elmondta, hogy a kar számára mindig kiemelt fontossággal bírtak a jogászi hivatásrendek képviselőivel ápolt kapcsolatok. Ennek jegyében rendkívüli megtiszteltetésként értékelte, hogy az idei évben az Európai Jogi Szaktanácsadó Hálózat találkozójának résztvevőit a győri jogi karon üdvözölheti.

Prof. Dr. Osztovits András, a Kúria bírája, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a szaktanácsadói hálózat koordinátoraként köszöntötte a résztvevőket. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a találkozó szakmai programjának keretében egy napjainkban rendkívül időszerű és megkerülhetetlen témakör, a modern technológiák szabályozhatósága tárgyában hangzanak el a fennálló helyzetre és az előttünk álló kihívásokra fókuszáló tudományos előadások.

Prof. Dr. Sulyok Gábor egyetemi tanár, az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője a világűr katonai célú felhasználásáról nyújtott áttekintést a résztvevőknek. Előadásában, egyebek mellett, bemutatta a globális űrszektor aktuális helyzetét, a világűr katonai célú felhasználásának módozatait, az űrfegyverek típusait és az általuk jelentett veszélyeket, a katonai célú felhasználás hatályos nemzetközi jogi kereteit, továbbá a nemzetközi szabályozás továbbfejlesztése előtt tornyosuló nehézségeket.

Dr. Őszéné Dr. Takó Dalma egyetemi adjunktus, az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola tudományos titkára a mesterséges intelligencia nemzetközi konfliktusokra gyakorolt hatásait mutatta be. Két alapvető fontosságú kérdésre fókuszálva felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia térhódítása nyomán a nemzetközi konfliktusokban tapasztalható változásokra és kihívásokra, majd áttekintette azokat az eszközöket, amelyekkel a nemzetközi jog reagálni igyekszik a technológia rohamos fejlődésének következményeire.

Dr. Nemessányi Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense a mesterséges intelligencia gazdasági hatásairól tartott előadást. Gondolatébresztő elemzésében a nemzetközi magánjogból merített gyakorlati és hipotetikus példákon keresztül szemléltette, hogy a mesterséges intelligencia által okozott káresemények nyomán kialakuló jogvitákban hogyan merülnek fel és válaszolhatók meg a joghatóság és az alkalmazandó jog komplex kérdései. Az előadásokat kötetlen szakmai eszmecsere követte.

Zárszavában Prof. Dr. Osztovits András kiemelte, hogy a rendezvénynek köszönhetően a résztvevők számos új gondolattal térhetnek haza, és új ismeretekkel felvértezve folytathatják szakmai munkájukat. Mindezért köszönetét fejezte ki az előadóknak és a győri jogi kar vezetésének.

Szöveg: Prof. Dr. Sulyok Gábor és Dr. Őszéné Dr. Takó Dalma

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00