Hubei Tartományi Felsőbb Népbíróság delegációjának látogatása a Széchenyi István Egyetemen

SZE_DFK_kinai_delegacio_2024_06_26_Dudas_Mate_19.jpg

2024. június 26-án a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karára látogatott a Kínai Népköztársaság Hubei Tartományi Felsőbb Népbíróság delegációja, amelynek tagjai között volt Liu Yong, a tartományi székhelyen, Vuhanban működő felsőbíróság egyik senior bírája, valamint a tartomány több alsóbb szintű bíróságának elnökei. A Széchenyi István Egyetemet Smuk Péter, a jogi kar dékánja, Erdős Csaba és Knapp László dékánhelyettesek, Barna Attila, a DFK Továbbképzési Központjának vezetője, Rácz Rita dékáni hivatalvezető, Váczi Péter, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék vezetője, valamint Orosz-Barczi Réka Kína-szakértő és Telek Marcella az Egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központjának munkatársa képviselték.

A találkozó keretében Orosz-Barczi Réka bemutatta a Széchenyi István Egyetem képzéseit, szolgáltatásait, a térségben betöltött szerepét, hangsúlyozva az Egyetem nemzetközi kapcsolatait. Ezt követően Smuk Péter jogi kar helyzetét ismertette, kitérve az idén ősszel angol nyelven is induló modern technológiák és kiberbiztonság szakra. Kiemelte, hogy Győrben a legfelsőbb, országos szintet kivéve minden bírósági szint megtalálható, valamint ehhez igazodóan egyéb igazságügyi szervek székhelye és közigazgatási központ is, a város gazdasági szerepe miatt pedig az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó ügyvédség és vállalati jogászi szféra is jelentős foglalkoztatók. Elmondta, hogy ezen szervek mindegyikével kiváló kapcsolatot ápol a kar, úgy a szakmai gyakorlati helyek biztosítása, mint a gyakorlati szakemberek oktatásba bevonása tekintetében, így biztosítva a minél gyakorlatiasabb oktatási programokat. Knapp László a magyar jogászképzés struktúráját mutatta be, kitérve a Széchenyi István Egyetemen folyó oktatás sajátosságaira, valamint áttekintést nyújtott a szakvizsgarendszerről és a bírósági továbbképzésről is.

Liu Yong ismertette a kínai és a tartományi bírósági rendszer felépítését, ezek ügyterhét, valamint hangsúlyozta, hogy Vuhani Egyetem a győrihez hasonló módon kapcsolódik az ottani igazságügyi szervekhez, s hogy a jogászképzésben az elmélet és gyakorlat helyes arányának meghatározása kihívásként jelentkezik, különösen a modern technológiák igazságszolgáltatásban való megjelenése miatt. 

SZE_DFK_kinai_delegacio_2024_06_26_Dudas_Mate_12.jpg

A vendégek kérésére Erdős Csaba foglalta össze a kiszabott szabadságvesztés büntetés enyhítésének hazai lehetőségeit, az ezzel kapcsolatban mérlegelendő szempontokat. Liu Yong megállapította, hogy több hasonló megoldás ellenére a feltételes szabadságra bocsátás intézményének megfeleltethető kínai szabályozás számos ponton eltér a magyartól.

A találkozó zárásaként a felek nyitottságukat fejezték ki az oktatási-kutatási együttműködés – elsősorban a vendégfogadásra, az információcserére, tájékoztatásra kiterjedő – elmélyítése iránt, majd a vendégek egy campus-túra keretében ismerkedtek meg a Széchenyi István Egyetem infrastruktúrájával.

delegacio1.jpg

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00