Jogász tiszteletbeli doktori címet kapott Frank Orton nyugalmazott ombudsman

A Széchenyi István Egyetem XXI. Akadémiai Napja keretében, 2014. szeptember 18-án az első jogász tiszteletbeli doktori címet adományozta egyetemünk Frank Orton nyugalmazott ombudsman úrnak, az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola oktatójának. 

Frank Orton azon kevesek közé tartozik, aki két államban, saját hazájában, Svédországban és egy másik országban, Bosznia és Hercegovinában volt ombudsman és hivatali beosztásánál fogva az emberi jogok védelmezője. A svédországi kisebbségek jogainak biztosítása terén elért eredményeinek köszönhette, hogy 1994 és 1998 között az első elnöke volt az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának. Az első jogász doctor honoris causa 2007 óta oktat az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolában, illetve jogelődjében, és 2014-től a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, valamint az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola által közösen szerkesztett Studia Juridica et Politica Jaurinensis c. online periodika szerkesztőbizottságának tagja. Frank Orton az Akadémiai Nap keretében délután előadást tartott a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon, The Ombudsman – An Institution for the Promotion of Good Governance, Human Rights and the Rule of Law címmel, amelyben az ombudsmani intézmény és általában a jogállamiság fontosságáról beszélt a hallgatóságnak. A rendezvény keretében a résztvevőknek alkalma nyílt e témákban kérdéseket feltenni, és élénk eszmecsere bontakozott ki a jó kormányzás, emberi jogok és a jogállamiság szerepéről és jelentéstartalmáról.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00