Kari győzelem a XII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédversenyen

XII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny

Budapest, 2015. április 24.

 

A hazai egyetemek jogi karainak hallgatói mérték össze szakmai tudásukat és retorikai képességüket a XII. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédversenyen, amelynek a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont 2015. április 24-én, pénteken. A karokat háromfős csapatok képviselték.

Először a perbeli pozíciókat sorsolták ki. Akkor dőlt el, hogy ki jelenik meg a felperes, az alperes, illetve a bíró szerepében. A versenyfeladatokat ugyancsak sorsolás útján kapták meg a vetélkedő résztvevői.

A csapattagok különböző, mindennapi példákat felvonultató, nehéznek számító jogeseteket oldottak meg, amelyek a versenyszféra munkajogából kerültek ki. Az értékeléskor mind a helyes munkajogi megoldás, mind az előadás minősége és a retorikai képességek komoly súllyal estek latba.

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az elmúlt években rendre eredményesen szerepelt a munkajogi perbeszédversenyeken, egyéni és összetett versenyben is. Általános tapasztalat, hogy a versenyzők évről évre jobb és jobb teljesítményt nyújtanak, így hallgatóinknak is egyre magasabb színvonalú teljesítményre van szüksége a kimagasló eredményekhez. Egyetemünket Csitei Béla, Gede Kornélia és Pődör Lea képviselték, kísérőjük dr. Trenyisán Máté PhD-hallgató, felkészítő tanáruk dr. Ferencz Jácint, a Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék adjunktusa volt.

A zsűribe kiváló szakemberek kerültek. Így dr. Stark Marianna, a Kúria tanácselnök bírája, dr. Németh Zoltán, a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája, valamint dr. Borbély Zoltán ügyvéd értékelték a versenyzők előadásait.

Az összetett versenyt a Széchenyi Egyetem csapata nyerte, Pődör Lea pedig az egyik egyéni első helyezést, a legjobb alperesnek járó díjat is magával hozta Győrbe. Csitei Béla (II. helyezett bíró) és Gede Kornélia (II. helyezett felperes) szintén az egyéni versenyben is a díjazottak között volt. A versenyzők mindannyian a Munkajogi retorika c. fakultatív kurzus hallgatói.  Elmondhatjuk, hogy a legjobb csapatnak járó vándorserleg „hazatért” Győrbe, ugyanis 2009 után másodszor bizonyult a győri csapat az összetett verseny legjobbjának. Kellemes kötelezettség, hogy az országos I. helyezéssel elnyertük a jogot a 2016 tavaszán esedékes, XIII. Országos Munkajogi Perbeszédverseny megrendezésére, melynek a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar fog otthont adni. A csapat tagjai köszönetüket fejezik ki dr. Gottlieb Lászlónak, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírájának, aki szintén értékes tanácsokkal segítette a hallgatók eredményes felkészülését.

Végeredmény:

I. helyezett: Széchenyi István Egyetem, Győr

II. helyezett: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest

III. helyezett: Debreceni Egyetem, Debrecen

A versenyzőknek szívből gratulálunk!

A képen: Gede Kornélia, Csitei Béla, Pődör Lea (Fotó: dr. Trenyisán Máté)

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00