Lenkovics Barnabás az AB következő elnöke

Az Országgyűlés 2015. február 25-ei hatállyal az Alkotmánybíróság következő elnökévé választotta Lenkovics Barnabás alkotmánybírót, a Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Kar Polgári Jogi és Polgári Eljárásjogi Tanszékének vezetőjét. 

A képviselők 132 igen szavazattal, 6 nem ellenében, titkos szavazáson fogadták el Kövér László házelnök személyi javaslatát.

Lenkovics Barnabás 2007. április 21. óta tagja az Alkotmánybíróságnak, megbízatása 2016. április 21-ig szól.

Az alkotmánybíró – akinek elsőként gratulált Áder János köztársasági elnök – hétfőn letette elnöki esküjét.

Paczolay Péternek, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökének alkotmánybírói és egyben elnöki mandátuma 2015. február 24-én jár le. Utódját három hónappal korábban meg lehet választani a testület tagjai közül az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazatával, azaz jelenleg legalább 132 igen vokssal.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke korábban azt mondta az MTI-nek: az országgyűlési törvény alapján minden olyan közjogi tisztségviselő személyére a házelnök tesz javaslatot, amelyet más törvény nem nevesít. Az Alkotmánybíróság elnöke ilyen, ezért Kövér Lászlónak van indítványtételi joga. A jelöltet az Országgyűlés elnökének kérése esetén az igazságügyi bizottság meghallgatja, de döntési jogosultsága nincs a testületnek – tette hozzá. (forrás: MTI)

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00