Összefoglaló a Mint-A-Parlament versenyről

Frakcióülés.webp

A Széchenyi István Egyetem hallgatói a Jövőformálók Pártja nevű frakciójukkal vettek részt az Országgyűlés törvényalkotási eljárást szimuláló, Mint-a-Parlament elnevezésű versenyén. Az első fordulóban a csapatoknak Magyarország EU Tanácsának soros elnökségéhez kapcsolódóan kellett törvényjavaslatot írnunk. A Jövőformálók Pártja a fejlesztendő járásokban lévő kis- és középvállalkozások védelme érdekében nyújtott be törvényjavaslatot, és a második legjobb eredménnyel jutott a döntőbe, ahol a legtöbb pontszámot elérő csapat javaslata volt napirenden.

A november 20-ai ülésnapon tárgyalt törvényjavaslat a nemek közötti bérkülönbség kiküszöbölésére, az édesapának járó, illetve a szülői szabadság mértékének bővítésére irányult. Ezt azonban belső szakmai viták, valamint a többi frakcióval való, a bizottsági helyek és egyéb parlamenti tisztségek elosztásáról szóló egyeztetések előzték meg. A Jövőformálók Pártja a legerősebb ellenzéki frakcióként két módosítójavaslatokat fogalmazott meg. Az ülésnapon mind az általános vita során, mind a részletes vitaszakaszt magába foglaló bizottsági üléseken heves viták bontakoztak ki.  

Pulpitus.webp

Az ülésnap végén dobogós helyeket nem osztottak ki, de mindenképpen győzelemként értékelhető, hogy a Jövőformálók Pártjának frakciója által benyújtott javaslatokkal kiegészítve fogadta el a Parlament a törvényjavaslatot.

Plenáris ülés.webp

A Jövőformálók Pártjának tagjai:

  • Békési Erik: az Országgyűlés alelnöke
  • Gál Viktória: a Népjóléti Bizottság elnöke
  • Farkas Gergő és Györök Anita Viktória: szóvívó a sajtótájékoztatón
  • Földvári Dávid: a Törvényalkotási Bizottság alelnöke
  • Máté Anasztázia Margaréta: vezérszónok
  • Meszlényi Zsófia, Bősze Dávid és Bencs Balázs: a Törvényalkotási Bizottság tagjai
  • További tagok: Desics Krisztina, Erdős Krisztofer, Farkas Rubina, Furár Sándor, Gergely Fanni, Gyaraki Amanda, Hende Kristóf, Hertendi Balázs, Horváth Zsolt, Varga Vilmos, Varga Zsuzsanna

A csapatot dr. Ősze Áron készítette fel.

 

Szöveg: Györök Anita

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00