Hallgatóink sikeres szereplése az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Versenyen

kép135.jpg

2023. november 23-án megrendezésre került az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny második, szóbeli fordulója. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar csapatát Hruby Réka, Kiss Napsugár Doroti, Kiss Eszter és Kőszegi Anita alkották.  

Versenyzőink a májusban megtartott írásbeli fordulóból való továbbjutás óta készültek a döntőre, melynek során egy mesterséges intelligencia használatával összefüggő, számos alapjogot érintő alkotmányjogi panaszról kellett dönteniük önálló határozattervezetet elkészítésével. A szimulált teljes ülést az Alkotmánybíróság épületében bonyolították le, ahol karunkat alkotmánybíróként Hruby Réka képviselte, munkáját pedig a csapat többi tagja tanácsadóként segítette. Az ülést Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke vezette.

Karunk hallgatói kitűnő teljesítményt nyújtottak, aminek eredményeként a zsűri a „Legjobb vitakultúráért” járó elismerésben részesítette Hruby Rékát.

A csapat felkészítésében dr. Erdős Csaba egyetemi docens és dr. Ősze Áron egyetemi tanársegéd vett részt.

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Cristina Monsone PhD disszertációjának védése 2024. December 4. 11:00 - 12:00
Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00