XV. Országos Munkajogi Perbeszédverseny - Debrecen, 2018. április 13.

A hazai egyetemek jogi karainak hallgatói mérték össze szakmai tudásukat és retorikai képességüket a XV. Országos Munkajogi Perbeszédversenyen, amelynek a Debreceni Egyetem adott otthont 2018. április 13-án, pénteken. A karokat háromfős csapatok képviselték.

Először a perbeli pozíciókat sorsolták ki. Akkor dőlt el, hogy ki jelenik meg a felperes, az alperes, illetve a bíró szerepében. A versenyfeladatokat ugyancsak sorsolás útján kapták meg a vetélkedő résztvevői. A csapattagok különböző, mindennapi példákat felvonultató, nehéznek számító jogeseteket oldottak meg, amelyek a versenyszféra munkajogából kerültek ki. Az értékeléskor mind a helyes munkajogi megoldás, mind az előadás minősége és a retorikai képességek komoly súllyal estek latba.

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az elmúlt években rendre eredményesen szerepelt a munkajogi perbeszédversenyeken egyéni és összetett versenyben is, a 2015-ös és 2016-os versenyek összetett győztese is a Széchenyi István Egyetem volt, míg 2017-ben egyetemünk a harmadik helyezést érte el.

Egyetemünket a Kari Munkajogi Perbeszédversenyen kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók, Maródi Barbara, Nagy Bonifác és Radics Katalin Adél képviselték. Felkészítő tanáraik dr. Ferencz Jácint, a Kereskedelmi, Agrár- és Munkajogi Tanszék tanszékvezető egyetemi docense és dr. Trenyisán Máté egyetemi tanársegéd voltak.

Az összetett versenyt ismételten a Széchenyi István Egyetem csapata nyerte, második helyezett a Debreceni Egyetem, míg a harmadik a Szegedi Tudományegyetem csapata lett.  A három egyéni első helyezés közül kettőt győri jurátusok nyertek: Radics Katalin Adél lett a verseny legjobb bírója, Nagy Bonifác pedig a legjobb alperesnek járó díjat hozta Győrbe. Maródi Barbara felperesként a Debreceni Ügyvédi Kamara különdíját nyerte el.

A 2019 tavaszán megrendezendő XVI. Országos Munkajogi Perbeszédverseny házigazdája ismét Győr és a Széchenyi Egyetem lesz.

Végeredmény, egyetemi rangsor:

I. helyezett: Széchenyi István Egyetem, Győr

II. helyezett: Debreceni Egyetem

III. helyezett: Szegedi Tudományegyetem

A versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk!

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00