BESZÁMOLÓ A JOGTÖRTÉNETI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI PROGRAMRÓL

20220504_160846.jpg

A Jogtörténeti Tanszék és a Katonai Jogi és Hadijogi Társaság 2022. május 4-én "Védelmi-biztonsági szabályozás átalakulása" címmel előadást szervezett. A programra sok lelkes hallgató érkezett, akik megtöltötték a Deák termet.

Az esemény meghívott előadója Dr. Kádár Pál PhD dandártábornok, a Magyar Katonai Jogi és Hadijogi Társaság elnöke, a Miniszterelnöki Kormányiroda vezető kormányfőtanácsosa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Védelmi-biztonsági Szabályozási és Kormányzástani Kutatóműhely műhelyvezetője volt. Dandártábornok úr izgalmas előadásában kitért a védelmi-biztonság jogi szabályozásának és annak folyamatos monitoringozásának szükségességére, amelyeket számos jelenkorban megjelenő újfajta biztonsági kihívás ismertetésével okolt meg. E biztonsági kihívások annyira újszerűek, hogy a korábbi szabályozások kialakítása során azokra a jogalkotó nem is gondolhatott (kiemelte itt például a kibertámadások újszerűségét). A hallgatóság átfogó áttekintést kapott a magyar különleges jogrendi szabályozás rendszerváltás utáni átalakulásáról, valamint az Alaptörvény kilencedik módosításának e szabályanyagra gyakorolt hatásáról. Dandártábornok úr előadása végén készséggel válaszolt a hallgatóság által feltett kérdésekre.

20220504_164653.jpg

20220504_160848.jpg

Szöveg és kép: Elekes Dóra

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00