Jogtudatosan program - Felhívás a 2024/2025-ös tanévre

jogtudatos.jpg

A nagy sikerrel zárult első tanév után a 2024/2025. tanévben ismét meghirdetjük a JOGTUDATOSAN felvételi előkészítő programot, melyet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara (SZE DFK), együttműködésben igazságszolgáltatási és igazgatási intézményekkel, civil és gazdasági szereplőkkel indított el középiskolások számára.

 

A „JOGTUDATOSAN” projekt a középiskolások alapvető jogi ismereteinek fejlesztését tűzte ki célul, mindennapi életükben hasznosítható és érdeklődésükre számot tartó témakörökben.

A programra jelentkezni a honlapon a regisztrációs díj befizetésével lehet, ezt követően írásbeli felvételi vizsgára kerül sor, melynek eredményhirdetését követően 2024. szeptember 27-én kerül megrendezésre az évadkezdő szimpózium. A további előadásokra havonta egy alkalommal, pénteken 11.00-14.00 óra között kerül sor a tavalyi tanévhez hasonlóan.

Az egyes szakmai foglalkozások előadásból és interaktív foglalkozásból állnak, majd a feldolgozott témával kapcsolatos kvízteszt zárja az adott nap programját.

Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 10.

Regisztráció: https://felveteli.sze.hu/jogtudatosan  

Regisztrációs díj: 10 000 Ft

Felvételi időpontja: 2024. szeptember 13. 11.00 óra

Felvételi helyszíne: SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, 9026 Győr, Áldozat u. 12.

Felvételi módja: írásbeli teszt

Felvételi anyaga: Kukorelli István - Pozsár-Szentmiklósy Zoltán: Állampolgári ismeretek középiskolások számára. (2013 utáni kiadások) Mozaik kiadó

Felvételi eredményhirdetés: 2024. szeptember 20.

Évadkezdő szimpózium: 2024. szeptember 27. 10.00 óra

Szimpózium helyszíne: SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar, 9026 Győr, Áldozat u. 12.

 

FELVÉTELI PLUSZPONTOK – Az előadássorozaton résztvevő középiskolások a Széchenyi István Egyetemre való jelentkezésük esetén felvételi pluszpontokra jogosító tanúsítványt kapnak az alábbiak szerint: https://felveteli.sze.hu/jogtudatosan  

 

Várjuk a középiskolák diákjainak jelentkezését a programban való részvételre!

 

További információk:

https://felveteli.sze.hu/jogtudatosan  

https://dfk.sze.hu/jogtudatosan 

jogtudatosan@sze.hu

 

Szakmai partnereink:

Győri Ítélőtábla, Győri Törvényszék, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőrfőkapitányság, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal, Győr Megyei Jogú Város, Győri Ügyvédi Kamara, Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH), UNICEF Magyarország, Europe Direct Győr 

 

Jogtudatosan podcast

A podcast olyan témákat érint adásról adásra, ami a társadalom minden rétege számára érdekes és aktuális lehet – például az adatvédelem, kiberbiztonság, az áldozatvédelem vagy a közlekedésbiztonság.

A nyolc adásból álló műsor a már ismert, azonos elnevezésű edukációs programsorozat része, amely ismert vendégekkel várja a hallgatókat kéthetente az egyetem YouTube-csatornáján (a csatorna ITT érhető el).

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Beszélgess velem! 2024. Október 17. 17:00 - 18:30
Meghívó Szabó Hedvig műhelyvitájára 2024. November 7. 13:00 - 15:00