Kari eredmények a Mailáth Pályázaton

kocka borítókép.webp

A magyar igazságszolgáltatás egyik legrangosabb tudományos megmérettetése, a Mailáth György Tudományos Pályázat idén is lehetőséget biztosított a joghallgatók és a bírósági dolgozók számára, hogy mélyrehatóan elemezzenek aktuális jogi kérdéseket. A pályázat célja a bírósági hagyományok ápolása mellett a tudományos igényű, jövőbe mutató szakmai munkák ösztönzése.

A 2026. április 14-én, a Magyar Igazságügyi Akadémián megrendezett Díjazottak Szimpóziumán karunk hallgatói és oktatói közössége büszkén képviseltette magát, hiszen két kategóriában is elismerést vehettek át a Széchenyi István Egyetem delegáltjai.  

A büntetőjogi szekcióban Szabó Katalin különdíjat vehetett át a modern bírósági eljárások egyik kulcsfontosságú témájában írt munkájáért. Dolgozatának címe: „Képernyőn keresztül az igazsághoz – a távmeghallgatás szerepe a bírósági eljárásban”. Munkáját dr. Jungi Eszter bírónő szakmai iránymutatása mellett készítette el.  

mailath2.webp

A közigazgatási és bírósági igazgatási szekcióban Pup Dorina Brigitta ért el kiemelkedő sikert, aki a III. helyezést szerezte meg. Pályamunkája, az „Az objektivitás illúziója: az emberi és algoritmikus torzítások a bírói döntéshozatalban”, korunk egyik legizgalmasabb határterületét, a mesterséges intelligencia és a bírói szubjektivitás kapcsolatát vizsgálta.  Munkáját dr. Pődör Lea egyetemi adjunktus szakmai iránymutatása mellett készítette el.  

mailath1.webp

A szimpóziumon a díjazottak 15 perces előadások keretében prezentálhatták kutatási eredményeiket a szakmai közönség és a bíráló bizottságok tagjai előtt. A díjakat dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese adta át, méltatva a pályázók tudományos alaposságát és innovatív szemléletét.  

Az elért eredmények nemcsak a hallgatók elhivatottságát, hanem a kari tehetséggondozás és a gyakorlati szakemberekkel való szoros együttműködés sikerét is tükrözik.

Szöveg: Szabó Katalin 

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00