Nagy sikerű karriernap a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon

karriernap1.jpg

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara (DFK), a kar Hallgatói Önkormányzata és az ELSA Győr Egyesület közös szervezésében először rendezték meg hagyományteremtő szándékkal a DFK Karriernapot és expót. Az eseményen a hallgatók megismerhették a karrierlehetőségek széles tárházát és betekinthettek a jogászi hivatásrendek mindennapjaiba.

Nagy sikerrel rendezték meg a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának első karriernapját, melyen a hallgatók izgalmas szakmai beszélgetéseken keresztül kerülhettek közelebb a jogászi hivatásrendekhez, valamint partnerintézmények standjai is várták az érdeklődőket. Az esemény a munkáltatóknak is kiváló alkalmat biztosított arra, hogy bemutassák szakmai tevékenységüket a jogászhallgatók számára. A rendezvényen a fiatalok részt vehettek a hivatásrendek vármegyei vezetőinek pódiumbeszélgetésén, ahol a klasszikus jogi pályautak értékeit, elvárásait és lehetőségeit részletezték számukra. A fiatal jogászok kerekasztalán a Széchenyi-egyetem állami és magánszférában dolgozó alumnijai meséltek karrierjükről.

karriernap2.jpg

„A felsőoktatási intézmények egyik fő feladata, hogy felkészült frissdiplomásokat bocsássanak a munkaerőpiacra, ezért a jó egyetem figyel a munkáltatók igényeire, és képzéseit igyekszik ehhez illeszkedően alakítani. Ennek intézményesített formájaként karunkon Társadalmi Tanács működik, ami a jogászi hivatásrendek regionális vármegyei vezetőit és meghatározó személyiségeit tömöríti. Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen testület segíti az egyetem és a kar társadalmi-gazdasági beágyazottságának növelését, ami lehetővé teszi az ebből fakadó kölcsönös előnyök kihasználását is. A mai rendezvény létrejöttével célunk, hogy lehetőségeket kínáljunk a hallgatóknak, egyúttal alkalmat biztosítsunk partnereink számára, hogy mihamarabb megismerhessék jövőbeli munkatársaikat” – emelte ki dr. Erdős Csaba, a kar általános és társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese a rendezvény megnyitóján.

karriernap3.jpg

„A szakmai út kiválasztása nem mindig könnyű feladat, hiszen számos lehetőség áll előttünk. Ezek a választások mind saját egyedi képességeinkre és érdeklődésünkre épülnek. A mai rendezvény segíthet minket megtalálni azt az irányt, ami a leginkább illik hozzánk” – húzta alá Szentirmay Anna Edit, a jogi kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke, az esemény egyik főszervezője.

karriernap4.jpg

A program meghívottjai szakterületük jellemzői mellett megosztották a hivatásukhoz vezető utat is, mely néhányaknak egyenes, másoknak pedig kanyargósabb volt. Az intézmény alumnija, dr. Gál Katalin, a Győri Járási Ügyészség megbízott vezető ügyésze tanulmányai elejétől fogva az ügyészi pálya felé orientálódott. „Az egyetemi tanulmányok teret adnak arra, hogy a hallgatók feltárják, milyen képességekkel rendelkeznek, amiket hasznosíthatnak későbbi pályájukon. Joghallgatói éveim alatt évfolyamtársaimmal tárgyalásokat látogathattunk, gyakorlatokon vehettünk részt, ahol bírókkal, ügyvédekkel, ügyészekkel beszélgethettünk – mindez hozzájárult későbbi pályaválasztásomhoz. Mindig is vonzott az ügyészi pálya, főként az átláthatósága miatt: az ügyészség munkájáról elmondható, hogy egyértelműen a jog és az igazság keresése a feladata. Egy cél lebeg a szemünk előtt: előre haladni az igazság felé” – hangsúlyozta.

karriernap5.png

karriernap6.jpg

 

Szöveg: Németh Veronika

Fotó: Adorján András

Forrás: www.uni.sze.hu  

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Beszélgess velem! 2024. Október 17. 17:00 - 18:30
Meghívó Szabó Hedvig műhelyvitájára 2024. November 7. 13:00 - 15:00