Híreink

A honvédelmi miniszter Ferdinándy Gejza díjat adományozott Egyetemünk tudományos főmunkatársának

A honvédelmi miniszter Ferdinándy Gejza díjat adományozott Egyetemünk tudományos főmunkatársának

Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös központi rendezvényén, az Államalapítás ünnepe alkalmából, a katonai közigazgatásban tartósan végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelmi igazgatás korszerűsítése érdekében kifejtett kimagasló teljesítménye elismeréseként Ferdinandy Gejza díjat adományozott Dr. Farkas Ádám ezredesnek, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Modern Technológiai és Kiberbiztonsági Jogi Tanszék tudományos főmunkatársának a budapesti Bálna Honvédelmi Központban. A honvédelemért felelős miniszter beszédében kiemelte, hogy az ünnepség alkalmával elismerésben részesülők szakmai munkáját méltatják az átadott díjak, melyek odaítélését az előző honvédelmi miniszter hagyott jóvá, a jelenlegi miniszter pedig megerősített az elvégzett szakmai munka és a hivatásrendi helytállás elismeréséül.

Szakmai gyakorlattal kapcsolatos ügyintézés

Szakmai gyakorlattal kapcsolatos ügyintézés

Kedves Hallgatók! A szakmai gyakorlat szervezésével kapcsolatos kérdésekben dr. Borsa Dominika egyetemi tanársegéd, szakmai gyakorlatokért felelős oktató áll a hallgatók rendelkezésére a szakmai.gyakorlat.dfk@sze.hu címen.

A szakmai gyakorlattal kapcsolatos információkat a www.dfk.sze.hu oldal "Oktatás" menüpontjának "Szakmai gyakorlat" almenüpontja alatt találhatnak.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a nyári időszakban a jogi kar épülete az ügyeleti nyitvatartás szerint érhető el 8:30-14:30 között. Az épület augusztus 2. - augusztus 23. között zárva tart.

Diplomákat adtak át és doktorokat avattak a jogi karon

Diplomákat adtak át és doktorokat avattak a jogi karon

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának 356 végzőse július 15-én két ünnepségen vehette át oklevelét a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. A kiemelkedő szakmai, tudományos és közösségi teljesítményt nyújtó hallgatóknak elismeréseket adtak át, a frissdiplomás jogászokat pedig a délutáni rendezvényen avatták doktorrá.

 
Call for Papers - Between Politics and Science – Challenges for the Judicial Application of Law

Call for Papers - Between Politics and Science – Challenges for the Judicial Application of Law

We are pleased to announce the International Scientific Conference, which will be held on October 1-2, 2026, in Győr (Hungary) as part of the 7th Central European Legal and Administrative Forum. The conference theme is “Between Politics and Science – Challenges for the Judicial Application of Law.”

Nyárindító találkozó a DFK kertjében

Nyárindító találkozó a DFK kertjében

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 2026. június 26-án ismét megrendezte a DFK Kerti Partyt, amely nyárindító közösségi találkozóként várta a Kar oktatóit, munkatársait, alumni és jelenlegi hallgatóit.

Beszámoló a Deák Ferenc Ösztöndíjprogramról

Beszámoló a Deák Ferenc Ösztöndíjprogramról

Karunk három hallgatója, Bosits Dorina, Herold Virág és Jáger Eszter szeptemberben elnyerte az Igazságügyi Minisztérium rangos Deák Ferenc Ösztöndíját, amely egy tíz hónapon át tartó ösztöndíjprogram.

XXI. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny

XXI. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny

A hagyományokhoz hűen 2026-ban, XXI. alkalommal is megrendezésre került az Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny, mellyel párhuzamosan – hagyományteremtő szándékkal – első ízben megrendezésre került az Országos Közszolgálati Jogi Jogesetmegoldó Verseny is. A versenyeknek idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont 2026. április 24-én. A megmérettetéseken valamennyi hazai jogi kar, valamint a házigazda hallgatói mérték össze perbeszédeket és jogi érveléseket előadva a magánmunkajogi, míg írásban a közszolgálati munkajogi tudásukat.

SZE DFK Kerti Party 2026

SZE DFK Kerti Party 2026

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 2026. június 26-án, pénteken ismét szeretettel várja hallgatóit, oktatóit, munkatársait, alumni közösségét és minden kedves érdeklődőt a DFK Kerti Party eseményre.

Doktorandusz szakmai délután a tudomány, az oktatás és a gyakorlat kapcsolatáról

Doktorandusz szakmai délután a tudomány, az oktatás és a gyakorlat kapcsolatáról

A Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem Doktorandusz Önkormányzata és Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája, Győrben, 2026. május 29. napján kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött szakmai délutánt szervezett a doktorandusz kollégák számára, melynek középpontjában a tudományos kutatás, az oktatói munka és a gyakorló jogászi tevékenység kapcsolódási pontjai álltak.

Országos helyezés uniós jogesetmegoldó versenyen

Országos helyezés uniós jogesetmegoldó versenyen

A Debreceni Egyetem ÁJK Európa-jogi és Nemzetközi Jogi Tanszéke, valamint Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszéke harmadik alkalommal rendezte meg az Országos Európai Uniós Jogesetmegoldó Versenyt 2026. május 8-án, amelynek keretében az állam- és jogtudományi karokról érkezett csapatoknak a belső piaci szabályozással kapcsolatban, az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezések alapján kellett egy fiktív jogesetet megoldaniuk. Karunk csapata kiváló teljesítménnyel harmadik helyezést ért el, tagjai Házi Barnabás János, Máté Anasztázia Margaréta és Kernya Gábor voltak, a felkészítő tanár Knapp László egyetemi docens volt.

A versenyről bővebb beszámoló itt érhető el.

A felsőoktatási intézmények 2026. évi Kazinczy Szép magyar beszéd verseny országos döntőjében

A felsőoktatási intézmények 2026. évi Kazinczy Szép magyar beszéd verseny országos döntőjében

Az idén 54. alkalommal került megrendezésre Esztergomban, a felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenye. 

Dákai Ferenc, a győri jogi kar hallgatója ismét nemzetközi jogi verseny dobogóján

Dákai Ferenc, a győri jogi kar hallgatója ismét nemzetközi jogi verseny dobogóján

Budapesten, 2026. május 12. napján, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Kutatóintézetének épületében került sor az I. Nemzetközi Jogi Vándorkupa döntőjére. A verseny második fordulóját, egyben szóbeli döntőjét egy komplex jogeset megoldásán alapuló, írásbeli első forduló előzte meg, amelynek eredményeként kilenc hallgató jutott tovább a döntő héttagú szakmai zsűrije elé. A fiktív jogvita középpontjában három állam konfliktusa, sajátos geopolitikai helyzete, valamint egy terrorista szervezet tevékenysége állt. Az első fordulóban a versenyzőknek egy nemzetközi szerződés felmondásának jogszerűsége, a nem állami szereplők cselekményeiért viselt állami felelősség, a diplomáciai vitarendezés különböző módozatai, valamint a fegyveres erőszakkal való fenyegetés tárgyában kellett átfogó, írásos jogi értékelést készíteniük. A második fordulóba továbbjutó versenyzők a szóbeli döntő előtt három héttel új jogesetet kaptak, amelyben a humanitárius jog, a menekültjog, az államiság és a környezetvédelem területére eső kérdésekben kellett állást foglalniuk.

Kari eredmények a Mailáth Pályázaton

Kari eredmények a Mailáth Pályázaton

A magyar igazságszolgáltatás egyik legrangosabb tudományos megmérettetése, a Mailáth György Tudományos Pályázat idén is lehetőséget biztosított a joghallgatók és a bírósági dolgozók számára, hogy mélyrehatóan elemezzenek aktuális jogi kérdéseket. A pályázat célja a bírósági hagyományok ápolása mellett a tudományos igényű, jövőbe mutató szakmai munkák ösztönzése.

A DFK hallgatóinak újabb sikeres szereplése a TDK konferencián

A DFK hallgatóinak újabb sikeres szereplése a TDK konferencián

A Széchenyi István Egyetem idei Tehetségnap és TDK Konferencia rendezvényén, 2026. április 29-én ismét kimagasló eredményeket értek el a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (DFK) hallgatói. A kar több szekcióban is dobogós helyezéseket, valamint különdíjakat szerzett, bizonyítva a hallgatók szakmai felkészültségét és témavezetőik elhivatottságát.

HARMADIK DEÁK FERENC ALAPÍTVÁNYI DÍSZVACSORA

jótékonysági_est (83 of 90).jpg

2021. november 26-án, immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért adománygyűjtő díszvacsorája a Révész Étteremben, az esemény díszvendége Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát volt.

A Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy támogassa a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tehetséges és rászoruló hallgatóit, valamint tevékenységével és támogatásaival méltó módon szimbolizálja a jogászi hivatásrendek egységét a régióban.

A vacsorán a jogi kar társadalmi kapcsolataiban rendkívül fontos szerepet játszó hivatásrendek: a bíróságok, ügyészségek, illetve közigazgatási intézmények vezetői, az ügyvédi hivatásrend képviselői, egyetemi vezetők, az alapítvány és a kar vezetői, munkatársai, az alapítvány ösztöndíjas hallgatói és alumni-köre ült asztalhoz.

Napjainkban a személyes részvétellel kifejezett aktív támogatás különösen sokat jelent, amely jelen esetben az alapítványi célok előmozdítása mellett pozitív visszajelzés a magas színvonalú győri jogászképzésre is.

A jó hangulatú este házigazdája Dr. Smuk Péter dékán úr volt, aki köszöntőjében elmondta, hogy reméli, a lassan hagyományossá váló esemény nem csak fundraising, hanem „friendraising” is lesz. Az esemény tehát nem csupán az alapítvány bevételeinek gyarapítását célozza, hanem a régió jogász értelmisége számára találkozási lehetőséget és kellemes kikapcsolódást is kíván biztosítani.

főapát.jpg

Az este díszvendége Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát volt, aki nagyívű köszöntőjében a hagyományos értékek modern korban való érvényesüléséről és azok lényegének megóvásáról szólt. Főapát Úr előadását a bencések jelmondatával zárta útravalóul: „Ora et labora”, „Imádkozzál és dolgozzál”.

Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit tanszékvezető egyetemi tanár, prodékán, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében megköszönte a jelenlévők támogatását és ismertette az alapítvány elmúlt éves tevékenységét. Az alapítvány eredményes működését mutatja, hogy fennállása óta 51 tehetséges hallgatót tudott támogatni, összesen 6 690 000 forint összegben. Elnökasszony külön köszöntötte beszédében a jelen lévő meghívott hallgatókat, akik korábban az alapítvány általi támogatásban részesültek.

Az este fényét tovább emelte Sík Frida színművésznő előadása. A zenés produkció a szeretet jegyében került bemutatásra, mely tökéletesen megalapozta a hangulatot a vacsorához.

Az estély izgalmas tombolasorsolással zárult, mely során különlegesen szép és értékes nyeremények találtak szerencsés nyertesekre.

A vacsorának az alapítvány céljaira fordítható bevétele elérte az 1 245 000 forintot.

jótékonysági_est (79 of 90).jpg

 

(Szöveg: Néher Dóra, Verebélyi Viktória)

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00