Híreink

DFK sportnap

DFK sportnap

A tanévkezdés az őszi félévben sosem könnyű, így a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata a hagyományos DFK Sportnap szervezésével kedveskedett a Kar hallgatóinak és oktatóinak. 2024. szeptember 25-én 15 órától Pingpong Bajnokság kezdődött, melyen a hallgatók, oktatók és meghívott vendégeink közösen élhettek szeretett sportjuknak. Eközben a kevésbé mozgásszerető hallgatók számára lehetőség nyílt társasjátékozni, amely mellé a szervezők finom enni- és innivalóval készültek.

Beszámoló a DFK kertmoziról

Beszámoló a DFK kertmoziról

A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata idén is megszervezte a tavalyi év közkedvelt DFK Kertmozi nevű rendezvényét. 2024. szeptember 10-én, kedden este a hallgatókat családias „moziterem” várta a Jogi Kar aulájában. Az előre berendezett nézőtér mellett egy kisebb szemináriumi teremben néhány óra erejéig megnyitott a mozibüfé is. A filmnézők számára a Hallgatói Önkormányzat tagjai üdítővel és többféle rágcsálnivalóval készültek. A rossz idő ellenére, melynek következtében a DFK Kertmozi, egyszerűen DFK Mozivá változott, rengeteg hallgató látogatott el az eseményre, hogy társaival közösen tekintse meg a meghirdetett filmet.

Kiváló hallgatókat díjaztak a Széchenyi István Egyetem központi tanévnyitó ünnepségén

Kiváló hallgatókat díjaztak a Széchenyi István Egyetem központi tanévnyitó ünnepségén

Sok száz hallgató, oktató és meghívott vendég jelenlétében nyitotta meg az új tanévet a Széchenyi István Egyetem. A Győr Városi Egyetemi Csarnokban tartott ünnepségen a napokban még a Gólyahéten ismerkedő elsőévesek mellett külön köszöntötték a kiemelkedő tanulmányi és sportolói teljesítményt nyújtó, ösztöndíjban részesülő felsőbb éves hallgatókat is.

Harmincadik tanévét nyitotta meg a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara

Harmincadik tanévét nyitotta meg a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara

Felemelő ünnepségen nyitotta meg az új tanévet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Egyetemi Hangversenyteremben. Az eseményen az elsőévesek hagyományos fogadalomtétele mellett köszöntötték a kiemelkedő teljesítményű hallgatókat, valamint oktatói és kari elismeréseket is átadtak.

 
Széchenyis hallgatói sikerek a páneurópai piknik évfordulóján

Széchenyis hallgatói sikerek a páneurópai piknik évfordulóján

Három német fiatal mellett a győri Széchenyi István Egyetem két hallgatója nyert díjat azon az esszéversenyen, amelyet a Páneurópai Piknik 35. évfordulója alkalmából hirdetett a Magyar–Német Ifjúságért Egyesület. A pályázat rangját jelzi, hogy az elismeréseket az egyesület elnöke a két ország köztársasági elnökének jelenlétében adta át. Az alábbiakban a DFK-hoz kötődő két hallgató, Illés Borbála és Kónya Máté beszámolóját közöljük.

Lapsánszky András Magyary-emlékéremben részesült

Lapsánszky András Magyary-emlékéremben részesült

A közigazgatás-tudományt támogató és gazdagító elméleti, gyakorlati munkássága elismeréseként Magyary Zoltán-emlékéremmel tüntették ki dr. Lapsánszky Andrást, a Széchenyi István Egyetem docensét. A Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének vezetőjét a Nemzetközi Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának Kari Tanácsa tüntette ki. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hírközlési elnökhelyetteseként is tevékenykedő szakember több mint 20 éves joggyakorlati szakmai pályafutása elismeréseként vehette át az emlékérmet.

Doktoravató és diplomaátadó ünnepség a SZE DFK-n

Doktoravató és diplomaátadó ünnepség a SZE DFK-n

Több mint 200 hallgató tett sikeres záróvizsgát ebben a tanévben a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán, akik a július 18-i ünnepségen vehették át diplomájukat. Az eseményen közel hatvan jogászdoktor tette le esküjét.

Egyedülálló értékekkel bővült a Győri Értéktár

Egyedülálló értékekkel bővült a Győri Értéktár

2024. június 13-án ismerhette meg a közönség a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtárában – ünnepélyes keretek között – azokat a Győri Értéktárba újonnan felvett szellemi-kulturális értékeket, amelyek a város kiemelkedő jelentőségét egyedülálló módon bizonyítják.

Szakirányú továbbképzések 2024/2025. tanév

Szakirányú továbbképzések 2024/2025. tanév

Jelentkezz győri Jogi Kar szakirányú továbbképzéseire! 
Szakjogász és szakember képzések indulnak szeptembertől!
Akár online is elsajátíthattok egy-egy képzést, rövid, két féléves képzési idő alatt.
Jelentkezési határidő: 2024. augusztus 31.
vagy  Kutiné Somogyvári Zsuzsanna (somogyvari@sze.hu)
Hubei Tartományi Felsőbb Népbíróság delegációjának látogatása a Széchenyi István Egyetemen

Hubei Tartományi Felsőbb Népbíróság delegációjának látogatása a Széchenyi István Egyetemen

2024. június 26-án a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karára látogatott a Kínai Népköztársaság Hubei Tartományi Felsőbb Népbíróság delegációja, amelynek tagjai között volt Liu Yong, a tartományi székhelyen, Vuhanban működő felsőbíróság egyik senior bírája, valamint a tartomány több alsóbb szintű bíróságának elnökei. A Széchenyi István Egyetemet Smuk Péter, a jogi kar dékánja, Erdős Csaba és Knapp László dékánhelyettesek, Barna Attila, a DFK Továbbképzési Központjának vezetője, Rácz Rita dékáni hivatalvezető, Váczi Péter, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék vezetője, valamint Orosz-Barczi Réka Kína-szakértő és Telek Marcella az Egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központjának munkatársa képviselték.

Dr. Gyurita Erzsébet Rita Magyary-díjban részesült

Dr. Gyurita Erzsébet Rita Magyary-díjban részesült

Június 10-e Magyary Zoltán születésének évfordulója, a közszolgálat napja. A közigazgatásban példaértékűen és magas színvonalon elvégzett munka elismeréseként Magyary Zoltán-díjat, Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérmet és Miniszteri Elismerő Oklevelet átadására került sor a Festetics-palotában június 10-én.

Idén Magyary-díjban részesült a közigazgatásban eltöltött több mint két évtizedes kiemelkedő színvonalú szakmai munkája és példaértékű elkötelezettsége, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként dr. Gyurita Erzsébet Rita, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, Karunk Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének egyetemi adjunktusa. 

Gratulálunk!

Forrás: kisalfold.hu, Navrasics Tibor hivatalos facebook-oldala

Jogtudatosan program - Felhívás a 2024/2025-ös tanévre

Jogtudatosan program - Felhívás a 2024/2025-ös tanévre

A nagy sikerrel zárult első tanév után a 2024/2025. tanévben ismét meghirdetjük a JOGTUDATOSAN felvételi előkészítő programot, melyet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara (SZE DFK), együttműködésben igazságszolgáltatási és igazgatási intézményekkel, civil és gazdasági szereplőkkel indított el középiskolások számára.

 

Először tartották a Széchenyi István Egyetemen a Parlamentarizmus Napja nemzetközi konferenciát

Először tartották a Széchenyi István Egyetemen a Parlamentarizmus Napja nemzetközi konferenciát

Kétnapos, nemzetközi konferenciát tartottak a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán Parlamentek Európában címmel. A Parlamentarizmus Napja konferenciasorozat keretében megszervezett programon hazai és külföldi jogászok, kutatók és szakértők vettek részt.

A SZÉCHENYI-EGYETEM TÖBB VEZETŐJE, OKTATÓJA KAPOTT KITÜNTETÉST AZ ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEPE ALKALMÁBÓL

aug.20..jpg

Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök az államalapítás ünnepnapja alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Magyar Arany és Ezüst Érdemkereszt kitüntetéseket adományozott a Széchenyi István Egyetem több vezető oktatójának, munkatársának.

Dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, dr. Horváth Balázs, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja és dr. Villányi Balázs, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója, az egyetem Egészségügyi Innovációs Kompetenciaközpontjának igazgatója a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült. Dr. Kovács Zsolt méltatásakor elhangzott: „hatékony és eredményes munkát vállalt és vállal a Széchenyi István Egyetem stabil képzési, pénzügyi, szervezeti rendszerének értékes és alakító működtetésében, fejlesztésében”. Dr. Horváth Balázs méltatása szerint „az építész-, az építő és a közlekedési infrastrukturális szakterületek képzési, kutatási együttműködését, jövőképének kibontását hatékonyan végzi”.

Nyakasné dr. Tátrai Judit docens, dr. Papp Zoltán nyugalmazott egyetemi docens és Csengeri Mária, az egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának címzetes egyetemi docense, a Győri Szakképzési Centrum Sport és Kreatív Technikumának igazgatója Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vett át. Nyakasné dr. Tátrai Judit oklevelében olvasható: „Naprakész elméleti és gyakorlati felkészültsége, mentori munkája a hazai szállítmányozói szakma jeles értéke.” Dr. Papp Zoltán, a Környezetmérnöki Tanszék nyugalmazott oktatójának érdemeiről elhangzott: „eredményes oktatói életútja, a stabilmotorok konstrukciójának szakszerű megőrzése, közkinccsé tétele a közösségi értékeinket gyarapítja”.

367394963_9907725305967103_4384566182787601165_n.jpg

2023.08.20..jpg

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vett át dr. Erdős Csaba, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese. A kitüntetés indoklása szerint „értékteremtésének, eredményes, példaértékű munkájának középpontjában a hatékony tehetséggondozás, a mentori szerep, a tudományos utánpótlás szervezése szerepel”.

 

Szöveg: Winkler Csaba

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Beszélgess velem! 2024. Október 17. 17:00 - 18:30
Meghívó Szabó Hedvig műhelyvitájára 2024. November 7. 13:00 - 15:00