A jog, a politika és a tudomány határterületeit, valamint ezek bírói jogalkalmazásra gyakorolt hatását állította középpontba a Széchenyi István Egyetemen megrendezett kétnapos nemzetközi konferencia, amelybe tíz országból 68-an csatlakoztak be személyesen és online. A rendezvény különlegességét adta, hogy a többéves lengyel–magyar együttműködésre épülő tanácskozást első alkalommal tartották Lengyelországon kívül.
Örömmel számolunk be arról, hogy a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán megalakult a Kari Esélyegyenlőségi Bizottság. A testület elsődleges célja a karon tanuló és dolgozó, fogyatékossággal vagy nehezített körülmények között élő társaink segítése, támogatása és mentorálása. A bizottság tagjai: dr. Göndör Éva, dr. Lengyel Júlia, dr. Rácz Rita, Krankovics Marcell joghallgató, elnöke pedig dr. Szoboszlai-Kiss Katalin.
Új demonstrátorok csatlakoznak Karunk tanszékeinek munkájához a 2026/2027-es tanévben. A sikeresen pályázó hallgatóknak dr. Göndör Éva, az oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes adta át demonstrátori megbízólevelüket a Kar vezetése nevében.
A digitális gyermekvédelem került a középpontba a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Jogtudatosan programjának évadnyitó szimpóziumán. A középiskolásoknak szóló felvételi előkészítő célja, hogy a fiatalok a mindennapi életükben is hasznosítható jogi ismereteket szerezzenek, miközben betekintést kapnak a jog különböző területeibe és az ezekhez kapcsolódó hivatásokba.
Tanulmányi, szakmai, közéleti és sportteljesítményük alapján részesültek elismerésben a Széchenyi István Egyetem hallgatói az intézmény nemrégiben tartott ösztöndíjátadó ünnepségén. Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium által adományozott Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj mellett a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói és Élsportolói ösztöndíjat is átadták.
A Széchenyi István Egyetem hallgatói ötletpályázatot hirdetett Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának belsőépítészeti megújítására. Az építész-, építőművész- és joghallgatókból, valamint a támogató területeken tanuló fiatalokból álló csapatok november végéig nyújthatják be elképzeléseiket az aula, illetve az oktatási és közösségi terek újragondolására. A legjobb pályaművek összesen hárommillió forintos díjazásban részesülhetnek.
A Széchenyi István Egyetem szeptember 22-én rendezte meg hagyományos Akadémiai Napját. A rendezvény minden évben gróf Széchenyi István születésének évfordulójához kapcsolódik, és emléket állít az egyetem névadójának, valamint alkalmat ad az egyetemi közösség kiemelkedő teljesítményeinek és tudományos eredményeinek elismerésére. Az idei ünnepség különleges jelentőséggel bírt, hiszen negyven éve annak, hogy az intézmény felvette gróf Széchenyi István nevét. Az Akadémiai Nap keretében idén szeptemberben is számos egyetemi és szakmai elismerést adtak át, emellett sor került az új doktori fokozatot szerzettek ünnepélyes avatására is.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara demonstrátori pályázatot hirdet a 2026/2027. tanévre. A pályázaton a felhívásban meghatározott évfolyamokon tanuló, nappali tagozatos jogász, igazságügyi igazgatási, személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási, valamint modern technológiák és kiberbiztonság joga szakos hallgatók vehetnek részt, amennyiben az előző két félévi ösztöndíjindexük átlaga legalább 3,51, és kiemelt érdeklődést tanúsítanak az adott tanszék tudományterülete iránt. A demonstrátorok a tanszék oktató- és kutatómunkájába, tudományos rendezvényeibe és diákköri tevékenységébe is bekapcsolódhatnak.
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara 2026. szeptember 22-én 14 órától „Az államfői hatalom változatai és változásai Magyarországon” címmel műhelykonferenciának ad otthont a Deák-teremben. A Deák Ferenc 150 emlékév keretében megrendezett tudományos tanácskozás az államfői intézmény magyarországi fejlődését és változásait járja körül a monarchia időszakától napjainkig, kitérve többek között a kormányzói intézmény sajátosságaira, az államfő megválasztásának szabályozására és vitáira, feladat- és hatásköreinek alakulására, valamint a köztársasági elnöki tisztség jövőjével kapcsolatos kérdésekre. A konferencián a Széchenyi István Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói osztják meg kutatási eredményeiket és szakmai gondolataikat. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Karunk egykori kiváló hallgatója, a 2024 szeptemberében elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász emléke előtt tisztelegve alapítottak díjat oktatóink és jogász kollégáink. A Virtus Civilis Karsai Dániel-díjat a Széchenyi István Egyetem hangversenytermében adták át első alkalommal, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar tanévnyitó ünnepségének keretében.
Közel hatszáz elsőéves kezdte meg tanulmányait az új tanévben a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán. A friss hallgatókat az intézmény hangversenytermében, az egykori győri zsinagógában megtartott tanévnyitó ünnepségen köszöntötték, ahol oktatói és hallgatói kitüntetések átadására is sor került. Az eseményen első alkalommal ítélték oda a két éve elhunyt alkotmányjogász, emberjogi aktivista emlékére alapított Virtus Civilis Karsai Dániel-díjat.
Belsőépítészeti hallgatói ötletpályázatot hirdetett a Széchenyi István Egyetem a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatási és közösségi tereinek újragondolására. A tervezési feladat középpontjában a Kar aulája és annak közvetlen környezete áll. A mintegy 345 négyzetméteres terület újragondolása során a pályázók többek között a térszervezés, a közösségi és hallgatói funkciók, a bútorozás, az anyag- és színhasználat, a világítás, valamint a flexibilis térhasználat kérdéseire tehetnek javaslatot.
Örömmel és büszkeséggel adunk hírt arról, hogy Magyarország köztársasági elnöke a 203/2026. (VIII. 31.) KE határozatával, 2026. szeptember 1-jei hatállyal egyetemi tanárrá nevezte ki Karunk három oktatóját:
Dr. Nogel Mónikát, a Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanszék oktatóját,
Dr. Bartkó Róbertet, a Büntetőjogi Tanszék oktatóját, valamint
Dr. Lapsánszky Andrást, a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék oktatóját.