Koncert színesítette jogászhallgatónk szakdolgozatvédését

koncert1.png

Nem mindennapi szakdolgozatvédés zajlott nemrégiben a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán: Juhász András végzős jogászhallgató öt zenemű dallambeli kapcsolódását és az ekörül kialakult nemzetközi vitákat, jogi kérdéseket vizsgálta disszertációjában, amit egy koncert keretében védett meg. A kivételes eseményen a Bartók Béla Általános Iskola Gyermekkara és a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium Női Karának előadásában hangzottak el a diplomamunkában vizsgált dallamok.

A győri Juhász András 2019-ben kezdte meg tanulmányait a Széchenyi István Egyetem jogász szakán. Előtte a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium diákja volt, ahol zeneszerzőnek és karvezetőnek tanult. Középiskolai tanulmányai alatt a hangszeres tudás gyarapítása mellett a zenetörténetbe is beleásta magát, ami jogi tanulmányaiban is visszaköszönt. A hallgató egy úttörő témát, a himnuszok védelmét, szerzői jogi és büntetőjogi nemzetközi összehasonlítását helyezte szakdolgozata fókuszába.

„Témaválasztásomat többévnyi kutatómunka előzte meg, mivel első évfolyamdolgozatomban a közép-európai himnuszok kultúrtörténetével foglalkoztam, majd a következőkben a himnuszok jogvédelmére, jogi státuszára és 20. századi történelmére összpontosítottam. Jelentőségét az adja, hogy újszerűsége miatt kevés szakirodalommal rendelkezik, ezáltal egy új kutatási területet jelenthet” – húzta alá a hallgató.

koncert2.jpg

A szakdolgozat az állami szimbólumokat helyezi a középpontba, különös tekintettel a himnuszokra. Körüljárja kialakulásuk történetét Európa-szerte, és az ezeket övező szerzői jogi problémákat, ezen belül pedig a himnuszok közti dallamhasonlóságokat is.

„Az ilyen kérdésekből születő nemzetközi konfliktusokat is vizsgáltam, kiemelve a szlovák himnuszt, melynek dallama kísértetiesen hasonlít egy Bartók Béla által gyűjtött és feldolgozott magyar népies dalra (Azt mondják, nem adnak engem galambomnak), míg a himnusz alapjaként szolgáló szlovák népdal (Kopala studienku) egy lengyel népies dalra (Idzie janko lasem) emlékeztet” – hangsúlyozta a fiatal.

A vizsgált dallam eredete napjainkig vitás, pontos származásáról nincs írásos bizonyíték, de a legerősebb kapcsolat a magyar népies dal és a szlovák himnusz között áll fenn.

Az érdeklődőknek mindezt lehetőségük nyílt meghallgatni nemrégiben egy különleges rendezvényen, hiszen a szakdolgozat védését követően egy koncerten csendültek fel a kutatásban szereplő dallamok.

koncert3.jpg

Összesen öt zenemű elevenedett meg a hallgatóság számára, köztük a szlovák himnusszal és az említett népies dalokkal. A magyar különlegessége, hogy a művet Juhász András is feldolgozta háromszólamú női kari változatban. A rendhagyó hangversenyen a szlovák, a lengyel és a magyar népdal, valamint a szlovák himnusz a Bartók Gyermekkórus előadásában szólalt meg Haui Lóránt vezénylésével, míg a joghallgató feldolgozását a Richter Női Kar énekelte Gödölle Péterné vezénylésével.

„A védésem nagy élmény volt számomra, hiszen amellett, hogy kiváló minősítést érdemelt ki diplomamunkám, megelevenedhettek a kutatásban szereplő dallamok és saját szerzeményem is. Megtiszteltetés volt számomra, hogy konzulensem, prof. dr. Takács Péter, a Jogelméleti Tanszék vezetője is jelen lehetett a koncerten. Diplomaszerzésemet követően is szeretném folytatni a kutatást a jogelmélet területén, az egyetem doktori iskolájában” – tette hozzá a végzős hallgató, akit tanulmányai alatt a filozófia, a jogelmélet, a büntető jog és a közigazgatási jog fogott meg igazán.

 
Szöveg: Németh Veronika
Fotó: Dudás Máté

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Cristina Monsone PhD disszertációjának védése 2024. December 4. 11:00 - 12:00
Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00