Lawyer for a Day Verseny

Véget ért a 2020-as Lawyer-for-a-Day, a DLA Piper Hungary hetedik alkalommal megrendezett, nagy sikerű jogi esetmegoldó versenye. Az idén teljes egészében online megtartott vetélkedőn, a november 13-i döntőben a legjobb 15 eredményt produkáló hallgató vehetett részt. A versenyzőknek a második fordulóban megkezdett jogesetet kellett felgöngyölíteniük: az öt csapatnak egy fiktív svéd befektető érdekeit szem előtt tartva egy szintén kitalált magyar családi vállalkozás dokumentumait kellett jogilag átvilágítania, majd az eredményeket prezentálnia az ügyfél szimulált igazgatósági ülésén. A három fős csapatok a Lawyer-for-a-Day keretében valós körülmények között tapasztalhatták meg a tárgyalási nyomást, próbálhatták ki magukat az ügyféllel és a cégvezetőkkel közös egyeztetési folyamatokban, illetve konzultálhattak csapatmentoraikkal – vagyis a DLA Piper öt kijelölt jogászával – a komplex eset sikeres megoldása érdekében. A Lawyer-for-a-Day történetében egyedülálló módon először foglalt helyet hat magyarországi jogi kar dékánja a verseny zsűrijében, köztük Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit, CSc (Széchenyi István Egyetem). A Wolters Kluwer Különdíját hallgatónk, Mihály Laura Dominika nyerte el. Ezúton is gratulálunk neki!

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 
Záróvizsga jelentkezési időszak 2020. november 26. - 2020. december 10.
Levelező tagozat óráinak időpontja 2020. november 27. - 2020. november 28.
Vizsgajelentkezés kezdete 2020. november 30.
Szenátusi Ülés 2020. november 30. 14:00 - 16:00
Szorgalmi időszak vége 2020. december 5.