A Magyar Jogi Könyvszalon három díja is a Széchenyi István Egyetemre került

konyvszalon.webp

A Széchenyi István Egyetem több kategóriában is a legjobbnak bizonyult a Magyar Jogi Könyvszalonon. A legjobb PhD-disszertáció díját dr. Wellmann Barna Bence, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatója nyerte el, a jogi könyvek közönségdíjában pedig a dr. Lévayné prof. dr. Fazekas Judit korábbi dékán tiszteletére készült tanulmánykötet részesült. Utóbbiért az egyetemi könyvkiadó és a mű szerkesztői vehettek át elismerést.

A Magyar Jogász Egylet és az Alkotmánybíróság negyedszer rendezte meg a hazai jogtudomány jelentős eseményének számító Magyar Jogi Könyvszalont. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara a kezdetek óta résztvevője és kiállítója a programnak.

A szervezők a „Könyvszalon Nagydíj” szakmai versenyben tavaly először közönségdíj kategóriát is hirdettek, amelyet akkor a győri jogászképzés meghatározó alakja, dr. Kukorelli István 70. születésnapja alkalmából kiadott tanulmánykötet nyert meg. Az elismerést idén a jogi kar korábbi dékánja, dr. Lévayné prof. dr. Fazekas Judit 65. születésnapjára készült kiadvány kapta, így az ismét Győrbe került.

A díjat egyrészt a könyv kiadója, az Universitas-Győr Nonprofit Kft., másrészt a kötet szerkesztői, dr. Szoboszlai-Kiss Katalin egyetemi docens és dr. Keserű Barna Arnold tanszékvezető vehették át.

Az eseményen további siker is született: a legjobb PhD-disszertációk versenyét dr. Wellmann Barna Bence, az egyetem adjunktusa nyerte.

A budapesti Károlyi–Csekonics Palotaegyüttes impozáns épületében tartott ünnepségen Magyarország köztársasági elnöke, dr. Sulyok Tamás, valamint az Alkotmánybíróság elnöke, dr. Juhász Imre is gratulált a díjazottaknak.

„A jogi könyvszalon amellett, hogy kiváló lehetőséget nyújt az elmúlt év jogtudományi kiadványainak megismerésére, értékes szakmai találkozások helyszíne is. A pódiumbeszélgetések résztvevői és a meghívott vendégek között az Alkotmánybíróság, a Kúria, valamint a fővárosi és a vidéki jogi karok képviselői mind jelen vannak” – mondta el prof. dr. Smuk Péter, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.

„A Könyvszalon Nagydíjon elért eredményeink több szempontból mutatják az egyetem kiválóságát. Egyrészt az elmúlt két évben díjazott kötetek karunk oktatói körének elismertségéről tesznek tanúbizonyságot. Büszkeség számunkra, hogy ilyen neves és nagy tiszteletnek örvendő professzorok gazdagítják az intézmény oktatási-kutatási életét” – jelentette ki a dékán. Hozzátette: a siker másrészt az egyetemi könyvkiadással foglalkozó Universitas-Győr Nonprofit Kft. érdeme is, amely a magas minőségű akadémiai könyvkiadás hazai élvonalába tartozik. „Külön öröm az is, hogy az ígéretes fiatal generáció képviseletében dr. Wellmann Barna Bence országos szinten kiemelkedő értekezése megmutatta az egyetemen folyó kutatói munka színvonalát” – tette hozzá.

A közönségdíjat nyert „Salus Vocalis” című könyv a győri jogi kar korábbi dékánja, dr. Lévayné prof. dr. Fazekas Judit tiszteletére készült 65. születésnapjára. A 68 tanulmányt tartalmazó kötetet dr. Szoboszlai-Kiss Katalin és dr. Keserű Barna Arnold docensek szerkesztették.

„A győri jogi karon van hagyománya az ünnepi kiadványoknak, azonban kivételesnek számít, hogy ilyen hatalmas szerzői gárdával dolgozzunk együtt. A tanulmányok témájukat tekintve széles körűek, karunk történetétől kezdve a prodékán asszony szakterületének számító fogyasztóvédelmen át számos kérdéskör megjelenik” – árulta el dr. Szoboszlai-Kiss Katalin. „Hatalmas büszkeség, hogy hallgatóink és kollégáink mind támogattak bennünket: ez az eredményes összefogás sokat mond el a győri közösségről” – jegyezte meg. „Ezúton is köszönöm a kiváló közös munkát az Universitas-Győr kiadónak, Harmath Viktóriának, Tóth Eszternek, Németh Richárdnak, Takács Anitának és Nagy Zoltánnak, valamint külön köszönet szerkesztőtársamnak, dr. Keserű Barna Arnoldnak, illetve a kötetben megjelenő szerzőknek” – zárta.

„Az Universitas-Győr Nonprofit Kft. már több évtizede foglalkozik az egyetemi könyvkiadással, kiadói és kereskedelmi üzletágunk napjainkban rendszeresen megjelenő szakmai folyóiratokat, hallgatóknak szóló jegyzeteket, szakkönyveket és tudományos értekezéseket jelentet meg. Minden olyasmit, amivel hallgatóink tanulmányait és oktatóink tevékenységét segítjük” – sorolta Tóth Eszter, az Universitas-Győr Nonprofit Kft. ügyvezetője. „Nagyon fontos számunkra, hogy minden tevékenységünket a minőség határozza meg, ugyanakkor hallgatóink igényeit is figyelembe vesszük. A központi campuson található jegyzetboltunkban éppen ezért a díjnyertes könyvhöz hasonló keménytáblás kivitelű, exkluzív kötetektől kezdve a nyelvkönyveken át egészen az olcsó, ám rendkívül hasznos tantárgyi jegyzetekig az egyetemi élethez szükséges kiadványok teljes skálája megtalálható” – részletezte Tóth Eszter.

Dr. Wellmann Barna Bence maga is a Széchenyi István Egyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait, elsőéves joghallgatóból pedig az évek alatt a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék adjunktusává lépett elő. A tavaly megvédett doktori kutatását oktatói olyan magas színvonalúnak találták, hogy benevezték a jogi könyvszalon 2023-as értekezéseket rangsoroló „Legjobb PhD-disszertáció” országos megmérettetésére. Az eredmény magáért beszél, munkája ugyanis elnyerte a kategóriában a Magyar Jogi Könyvszalon Nagydíját. „»A személyes adatok kezelésének szabályai, formái és ellentmondásai munkajogi aspektusból« című munkám feltárja a jogszabályi háttér és a gyakorlati igények közti eltéréseket, és rámutat arra, hogy még a munkahelyi adatkezelés szabályozása és a jogalkalmazói gyakorlat is sokszor ellentmondásos” – vázolta fel dr. Wellmann Barna Bence. A tanulmányért átvett elismerésre azért nagyon büszke, mert a díjat elismert és objektív szakmai zsűri ítélte oda. Mint elmondta, a magánéleti háttértámogatás mellett rengeteget köszönhet a jogi karnak, tanszéki kollégáinak és egykori oktatóinak, akik hosszú évek óta segítik fejlődését. 

Forrás: uni.sze.hu

Szöveg: Kelemen Lilla

Fotó: Geberle Bertalan

 2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0217.webp

2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0282.webp

2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0168.webp

2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0010.webp

2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0085.webp

2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0287.webp

2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0290.webp

2024-09-28-magyar-jogi-konyvszalon-2048px_0304.webp

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Meghívó dr. Frank Máté műhelyvitájára 2025. Január 17. 13:00 - 14:00