Március 15.: doktoravatással és rangos elismerések átadásával ünnepelt a Széchenyi István Egyetem

Méltóságteljes ünnepséggel tisztelgett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt a Széchenyi István Egyetem. Az esemény keretében doktorok avatására került sor, valamint átadták az intézmény rangos elismeréseit azoknak, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez.
Az ünnepség a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar számára is különösen jelentős volt, hiszen a kar több odoktorjelöltje is doktori fokozatot szerzett, habilitációt teljesített, illetve rangos egyetemi elismerésben részesült. Mindez jól tükrözi a kar tudományos műhelyének erejét és a győri jogászképzés folyamatos fejlődését.

A Pro Universitate díj olyan egyetemi munkatársak, illetve az intézményt támogató polgárok és közéleti személyiségek munkájának elismerésére szolgál, akik kiemelkedő módon járulnak hozzá az egyetem céljainak megvalósításához, hírnevének és megbecsültségének erősítéséhez. Az idei évben a kitüntetést dr. Révész T. Mihály címzetes egyetemi tanár vehette át a győri jogászképzés meggyökeresedéséért és kiteljesítéséért végzett kiemelkedő eredményességű vezetői és szervezői munkája elismeréseként.

A március 15-i ünnepség hagyományosan alkalmat ad a doktori fokozatot szerzett jelöltek eskütételére és oklevelük átadására is. Az eseményen doktorrá avatták dr. Izdig Izabellát, dr. Kozák Bettinát, dr. Nyerges Évát, dr. Pálfay Szilárdot és dr. Stipkovits Tamás Istvánt, az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola jelöltjeit.
Az Egyetemi Habilitációs Tanács döntése alapján az állam- és jogtudományok területén sikeresen teljesítette a habilitációs eljárás követelményeit dr. Pálvölgyi Balázs.
Az ünnepségen címzetes egyetemi tanári címet vehetett át dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, valamint dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke.
Címzetes mesteroktatói címet kapott dr. Homonnai Bendegúz, a Homonnai Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje, valamint dr. Czirfusz György, a Czirfusz Ügyvédi Iroda irodavezető ügyvédje.
Gratulálunk!