Nyárindító találkozó a DFK kertjében

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 2026. június 26-án ismét megrendezte a DFK Kerti Partyt, amely nyárindító közösségi találkozóként várta a Kar oktatóit, munkatársait, alumni és jelenlegi hallgatóit.
A rendezvény célja a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is az volt, hogy a kari közösség tagjai a tanév lezárását követően egy kötetlen, barátságos esemény keretében találkozhassanak egymással.
A kapunyitást követően chill out programok indították a délutánt, az érdeklődők többek között a professzor-puzzle és a párkereső játékokban próbálhatták ki magukat. Prof. Dr. Smuk Péter dékán úr köszöntője után az Aktuális Egyenleg feat. Darnói Norbert gondoskodott a jó hangulatról, a tombola pedig az izgalmakról. Az este zárásaként retro disco várta a közönséget az aulában.
A DFK Kerti Party ismét remek lehetőséget kínált arra, hogy a Kar polgárai és alumni közössége személyes találkozásokon, közös élményeken keresztül erősítse kapcsolatait, és együtt hangolódjon a nyárra. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a rendezvényen, valamint mindazoknak, akik tombolatárgy-felajánlással, szervezőmunkával vagy jelenlétükkel hozzájárultak az est sikeréhez!
Fotó: Adorján András