DFK Nyárzáró Piknik

piknik1.jpg

2022. szeptember 21-én került sor a Nyárzáró Piknik elnevezésű eseményre a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata jóvoltából. A rendezvény a kedvezőtlen idő miatt a felújított, parkosított udvar helyett az aulában kapott helyet, de az időjárás nem vette el a hallgatók kedvét a részvételtől.

Az eseményre ellátogatóknak többek között lehetőségük nyílt nevezni az asztalitenisz bajnokságra, különféle társasjátékok kipróbálására – mindezeket finom forrócsokoládé, meleg tea és aprósütemény társaságában. A hallgatói önkormányzat nagy örömére szolgált, hogy a tanári kar több tagja is ellátogatott az eseményre. Külön öröm, hogy a jogi kar lelkes hallgatóin kívül más karok hallgatói is részt vettek a pikniken. A rendezvény fő céljai közt szerepelt az új hallgatók segítése a beilleszkedésben, ismerkedésben. Összességében egy kellemes délutánt zárhattunk együtt, melyet köszönünk minden résztvevőnek és szervezőnek!

piknik2.jpg

„Elsősként és friss HÖK-ösként nagy élmény volt számomra a felsőbb évesek, illetve a HÖK-ös társaim megismerése. Egyes tanárok részvétele is hozzájárult a piknik sikerességéhez, mivel informális keretek között tudtunk velük beszélgetni és megismerni őket. Remélem, jövőre is hasonló rendezvénnyel nyithatjuk a félévet.” (Bosits Dorina I. évfolyam – jogász szak)

piknik3.jpg

„Nekem ez volt az első kari rendezvény-élményem, így viszonyítási alapom ugyan nincs, de ennek ellenére is csak azt tudom mondani, hogy szerintem szuper volt. Ami személyesen is sokat jelentett számomra, hogy mindenki nagyon barátságos és nyitott volt, még úgy is, hogy új hallgató vagyok. Tetszett, hogy itt az oktatók is részt vettek a hallgatókkal való beszélgetésekben, valamint gyermekeiket is magukkal hozták, ami fokozta a családias hangulatot. Köszönöm minden szervezőknek a munkáját, nagyon tuti volt minden!” (Rendek Franka I. évfolyam – személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási szak)

piknik4.jpg

„Szerintem jól meg volt szervezve, jó volt a társaság és nekem, mint ’gólyának’, hasznos volt, hogy jobban megismerhettem a felsőbb éveseket. A társasjátékok szuperek voltak, jókat nevettünk a Solo partykon. A tea és a forró csoki is finom volt. Szívesen vennék részt sűrűbben ilyen programokon!” (Feledi Bettina I. évfolyam – igazságügyi igazgatás szak)

piknik5.jpg

„Véleményem szerint a DFK Piknik szuperül összehozta a Kar hallgatóit változatos programokkal és szuper hangulattal. A sporttól kezdve a társasjátékig mindenki feltalálhatta magát. Ezen az eseményen nagyon könnyű volt ismerkedni és belelátni a Kar közeledő eseményeinek hangulatába. Szerintem fontos, hogy külön programokkal tegyük színesebbé a mindennapokat, főleg tanév elején, amikor az elsősöket is bíztathatjuk és megmutathatjuk nekik, milyen szuper is az atmoszféra a DFK-n!” (Mizser Leila IV. évfolyam – jogász szak)

piknik7.jpg

„A DFK nyárzáró piknik szerintem egy nagyon jól kitalált és jól megszervezett eseménye volt idén a Hallgatói Önkormányzatnak. Fantasztikus volt megismerni még több jogi kari hallgatót és közösen kikapcsolódni egy kicsit a tanítás után. Különösen pozitív volt, hogy a tanárainkkal is lehetőségünk nyílt az órákon kívül is beszélni, megismerni őket egy másik oldalukról és közösen egy UNO partit vagy bármilyen más játékot játszani. Úgy gondolom, hogy mindenki számára élvezetes volt ez a program, hiszen több hallgatótól is érkeztek pozitív visszajelzések, ezzel is biztatva a Hallgatói Önkormányzatot további hasonló rendezvények szervezésére.” (Tátrai Dóra III. évfolyam – jogász szak)

piknik8.jpg

(Szöveg: Biczi Dorottya – Kari HÖK elnök)

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00