Nyílt nap 2016. november 15-17.

Nyílt nap a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán

2016. november 15 – 16 - 17.

  

Kedves középiskolás Barátunk!

 

Ha kíváncsi vagy rá, hogy milyen lehet egyetemistának lenni, most egy-egy nap erejéig lehetőséged van kipróbálni ezt az életet!

A Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara szeretettel hív Téged rendhagyó nyílt napjaira 2016. november 15-16-17. napjain (kedd – csütörtök). A nyílt napok során egész nap szabadon látogathatóak a Kar előadásai. A Kar aulájában tájékoztató pontot találsz, ahol megismerkedhetsz képzéseinkkel – köztük a töretlenül népszerű jogász szak mellett a Munkaügyi és TB igazgatási, az Igazságügyi igazgatási és a jogi asszisztens szakkal – valamint felteheted a kérdéseidet a jogi kar oktatóinak és hallgatóinak. A nyílt napon részt vevő diákoknak a részvételről igazolást is kiállítunk.

A nyílt nappal és képzéseinkkel kapcsolatos kérdéseidet várjuk a dfk@sze.hu e-mail címen.

 

 

A nyílt napokon szabadon látogatható előadások:

 

2016. November 15. kedd

 

8.00 – 9.30

Büntetőjog 1. (jogász szak, 2. évfolyam): Büntethetőséget megszüntető okok. Előadó: Dr. Bartkó Róbert, egyetemi docens. Helyszín: J-1 terem

Polgári nemperes eljárások joga (jogász szak, 4. évfolyam): A közjegyzői nemperes eljárások. Előadó: Dr. Herédi Erika, egyetemi docens. Helyszín: J-3 terem

 

9.50 – 11.30

Büntető eljárásjog 2. (jogász szak, 4. évfolyam): Különeljárások. Előadó: Dr. Bartkó Róbert, egyetemi docens. Helyszín: J-2 terem

 

11.40 – 13.10

Civilisztikai alapok III.: Családi jog (igazágügyi igazgatási szak, jogi asszisztens szak). Előadó: Reiderné Dr. Bánki Erika, egyetemi docens. Helyszín: J-4 terem.

13.30 – 15.00

Alkotmányjog 2 (jogász szak, 2. évfolyam): A helyi önkormányzati rendszer. Előadó:Dr. Csörgits Lajos,egyetemi docens. Helyszín: J-3 terem

                           

2016. November 16. szerda

 

8.00 – 9.30

A nemzetközi büntető igazságszolgáltatás alapintézményei (jogász szak, 4. évfolyam): Az emberiség elleni bűncselekmények. Előadó: Dr. Nyitrai Péter, egyetemi docens. Helyszín: J-3 terem

Az EU munkajoga (munkaügyi és TB igazgatási szak): Az esélyegyenlőség uniós jogi keretei.Előadó: Dr. Horváthy Balázs, egyetemi docens. Helyszín: J-1 terem

 

9.50 – 11.30

Polgári jog 1.: Egyes személyiségi jogok. Személyiségi igények. Előadó: Dr. Menyhárt Ádám, egyetemi docens. Helyszín: J-3 terem

Nemzetközi jog gyakorlat (jogász szak, 4. évfolyam). Előadó: Dr. Ganczer Mónika, egyetemi adjunktus. Helyszín: S-1 terem

 

11.40 – 13.10

Egyetemes állam-és jogtörténet 1. (jogász szak, 1. évfolyam). Előadó: Dr. Pálvölgyi Balázs, egyetemi docens. Helyszín: J-1 terem.

A nukleáris energetika jogi kérdései (jogász szak, igazságügyi igazgatási szak). Előadó: Dr. Kecskés Gábor, egyetemi adjunktus. Helyszín: S-6 terem

 

13.30 - 15.10 

Magyar alkotmány és társadalomtörténet (Munkaügyi és TB igazgatási szak). Előadó: Dr. Barna Attila, tanszékvezető egyetemi docens. Helyszín: J-1 terem

Nemzetközi jog 1. előadás: A nemzetközi jog alapelvei (jogász szak, 4. évfolyam). Előadó: Dr. Sulyok Gábor, egyetemi docens. Helyszín: J-3 terem

 

November 17. csütörtök

 

08.00 – 9.30

Magyar Alkotmánytörténet (jogász szak, 1. évfolyam): A magyar közigazgatási jog kialakulása és fejlődése. Előadó: Dr. Képessy Imre, egyetemi tanársegéd. Helyszín: J-1 terem

 

11.40 - 13.20

Bevezetés az igazságszolgáltatás történetébe (igazságügyi igazgatási szak): A büntető peres eljárás fejlődése a XIX. XX. században. Előadó: Dr. Képessy Imre, egyetemi tanársegéd. Helyszín: S-2 terem

 

13.30 – 15.10

Politológia (jogi asszisztens szak): A politikai pártok. Előadó: Dr. Erdős Csaba, egyetemi adjunktus. Helyszín: J-2 terem

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00