NYÍLT NAP A KARON

20221115_171920.jpg

2022. november 15-én a középiskolás diákok kipróbálhatták, milyen érzés egyetemistának lenni – a SZE DFK ugyanis e napon rendezte meg a rendhagyó nyílt napját, melyre több mint száz érdeklődő érkezett. A Kar aulájában tájékoztató pont volt felállítva, ahol lehetőség nyílt megismerni a kari képzéseket, illetve a felmerülő kérdéseket a jogi kari oktatók és hallgatók válaszolták meg. A nyílt napon általános tájékoztatót tartottak a szakvezető oktatók (dr. Nogel Mónika egyetemi docens és dr. Ferencz Jácint egyetemi docens), valamint a Kar dékánja (prof. dr. Smuk Péter) az általános felvételi szabályokról, a SZE szolgáltatásairól és a DFK szakjairól.

A különleges alkalomnak köszönhetően szabadon voltak látogathatók a Kar előadásai; a keddi órarend értelmében többek között a büntetőeljárásjog, a közlekedési bűncselekmények, a házassági vagyonjog, a fizetési meghagyásos eljárás, az emberi jogok védelme, a természetvédelem, a sajtószabadság, illetve az Országgyűlés szervezének és feladatainak rejtelmeibe nyerhettek bepillantást az érdeklődők.

20221115_081510.jpg

A rendezvény egyik programjaként került meghirdetésre középiskolások és egyetemi hallgatók számára a Stand Up & Prezent névre hallgató tehetségkutató verseny. A felhívásra tizenegy pályamű érkezett, s a jelentkezők egy jellegzetes egyetemi műfajban próbálhatták ki magukat: ötletes és figyelemfelkeltő témákat bemutató, öt perces referátumokban kellett előadói készségeiket bizonyítani. A zsűriben dr. Nyerges Éva egyetemi tanársegéd, dr. Karácsony Gergely egyetemi docens és Biczi Dorottya ötödéves jogászhallgató, kari HÖK elnök foglaltak helyet. A zsűri a prezentációkat követően építő kritikát fogalmazott meg, külön értékelve a diasorok igényességét és a versenyzők szóbeli teljesítményét. A díjak két szekcióban kerültek kiosztásra; az egyetemisták között I. helyezett lett Szabó Bernadett, II. helyezett lett Kiss Napsugár Doroti, a III. helyet pedig Trombitás Veronika szerezte meg. A középiskolások kategóriája a következőképpen alakult: I. helyet ért el Turi Dorka, II. helyezést kapott Vigh Eszter Éva, a III. helyet a zsűri Kondics Lillának ítélte meg. A nyertesek értékes tárgyjutalmakat és utalványokat kaptak, melyeket a Europe Direct, a Leier Fitwell és a SZE ajánlott fel.

IMG_2134.jpg

IMG_2138.jpg

20221115_151400.jpg

20221115_171541.jpg

20221115_171134.jpg

20221115_172024.jpg

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00