ÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Magyar Jogász Egylet (MJE) – a hazai jogi karok együttműködésével – pályázatot hirdet graduális joghallgatók, valamint jogász szakon végzett, ösztöndíjas doktoranduszhallgatók részére kiemelkedő tudományos, illetve tudományszervező tevékenységük támogatása érdekében.

Az MJE Ösztöndíjprogram kiemelt célja – a hagyományosabb tanulmány írásának támogatása mellett – az alábbiakban felsorolt, innovatív műfajok hallgatók körében történő népszerűsítése. A választható műfajokban végzett alkotótevékenység hozzásegítheti a hallgatókat ahhoz, hogy reagálni tudjanak a változó világ kihívásaira.  Alkalmasak ugyanis olyan, újító jellegű ötletek kidolgozására, amelyek választ adhatnak a jogdogmatika-, illetve a jogintézmények által le nem fedett területek problémáira, valamint hozzájárulhatnak a jogrendszer működésének, elveinek megújításához, hatékonyságának növeléséhez.

 

I.

Támogatható tevékenységek


1. Szakmai fórum szervezése és moderálása

A pályázó hallgató az általa érdekesnek tartott, a joggyakorlat szempontjából is releváns témában szakmai, kutatási tervet (továbbiakban: Terv) állít össze fórumbeszélgetésre.

A Terv az alábbiakat tartalmazza:

  • A választott téma megjelölése és a választás indokolása (az MJE missziójába és szakmai tevékenységi körébe eső területen, a választott téma kifejezetten gyakorlati, illetve azzal összefüggő esetleges elméleti kérdéseinek tárgyalása);
  • A témával összefüggésben felvetődő kérdések felsorolása, amelyekről a fórum során a megkeresett személyekkel beszélgetni szeretne (maximum 2 személy jelölhető meg);
  • A megkeresésre javasolt személy(ek) megjelölése, feltüntetve azt is, hogy mely szerv(ek)től kerülnek felkérésre;
  • Terjedelem: 8.000-12.000 leütés.

A pályázaton nyertes hallgató feladata a tervben megjelölt témában való elmélyedés, majd a vállalás szerinti szakmai fórumbeszélgetés megszervezése és levezetése. A konkrét személy(ek) felkérésében az MJE és a Kar igény esetén segítséget nyújt. A szakmai fórum lebonyolításához helyszínt, illetve reklámot a Jogi Kar biztosít.

Az Ösztöndíjprogramban elnyert MJE ösztöndíj felhasználását igazolandó a nyertes pályázó záróbeszámolót készít, amely tartalmazza a fórumbeszélgetés megszervezésének és lebonyolításának tapasztalatait. A záróbeszámoló fényképes összefoglaló formájában a MJE honlapján is közzétételre kerül. A záróbeszámoló benyújtásának határideje: 2022. április 15.


2. Jogi blog (blawg) író pályázat

A pályázó hallgató kutatási vázlatot (továbbiakban: Vázlat) állít össze minimum 5 darab, maximum 10 darab, 1.500-2.500 szavas, angol nyelvű blogbejegyzés elkészítésére a Constitutional Discourse (CD) elnevezésű blogon történő megjelentetés céljából.

A Vázlat az alábbiakat tartalmazza:

  • A választott téma megjelölése, amelynek az alkotmányjogi diskurzus széles értelemben vett területéhez szükséges kapcsolódnia (nemzetközi-, európai-, nemzeti közjog, alkotmányjog), igazodva a CD tématerületeihez;
  • A választás indokolása;
  • Az egyes blogbejegyzések tartalmának ismertetése (cím, főkérdés, válaszok rövid összefoglalása);
  • Terjedelem: 8.000-12.000 leütés.

A pályázaton nyertes hallgató feladata a vázlatban megjelölt témában való elmélyedés, majd a vállalt mennyiségű blogbejegyzés közlésre alkalmas formában történő elkészítése. A pályázaton nyertes posztok közlése nem automatikus. A nyertes hallgató az egyes blogbejegyzések tartalmáról – azok megjelenését megelőzően – a CD kijelölt kapcsolattartójával rendszeres időközönként konzultációt folytat. A CD szakmai gárdája az egyes blogbejegyzések olvasószerkesztését és tudományos szaklektorálását még közlés előtt elvégzi és egyezteti a szerzővel az esetlegesen szükséges változtatásokat.


3. Tanulmány írásának támogatása

A pályázó hallgató tervet (továbbiakban: Kutatási terv) készít egy minimum 30.000 leütés terjedelmű, tudományos igényű, magyar nyelvű tanulmány elkészítésére.

A Kutatási terv az alábbiakat tartalmazza:

  • A választott téma megjelölése (a választható témaköröket a Közreműködő határozza meg);
  • A választás indokolása;
  • A témához kapcsolódó fontosabb szakirodalom megjelölése;
  • Terjedem: 000-12.000 leütés.

A pályázaton nyertes hallgató feladata a Kutatási terv szerinti tanulmány elkészítése a Közreműködő által meghatározott témakörben, a megjelölt határidőn belül. A publikáció közlésére a Közreműködő biztosít lehetőséget.

 

II.

Pályázati feltételek


1. Graduális joghallgatók, valamint jogász szakon végzett, ösztöndíjas doktorandusz hallgatók nyújthatnak be pályázatot.

2. Egy hallgató 3 db kategóriában benyújthat pályázatot, de csak egy kategóriában részesíthető ösztöndíjban.

 

III.

A pályázat benyújtása


Pályázatot benyújtani 2021. november 15. éjfélig lehet a csizmarik@ga.sze.hu e-mail címen a választott kategóriá(k)hoz tartozó, csatolt pályázati terv megküldésével. A levél tárgyaként kérjük az alábbit megjelölni: „MJE pályázat”

 

IV.

Ösztöndíj


Rendelkezésre álló keretösszeg: 500.000 (ötszázezer) Ft

Nyertes hallgatók száma kategóriánként: legfeljebb 6 fő

Pályázónként elnyerhető ösztöndíj (továbbiakban: MJE ösztöndíj) összege: max. 83.000 Ft/fő

 

V.

A pályázatok elbírálása


A pályázatok elbírálása legkésőbb 2021. november 30. napjáig történik.

A pályázatokat egy háromtagú bizottság (továbbiakban: Bíráló Bizottság) bírálja el.

A nyertes hallgatókat megillető MJE ösztöndíj kifizetéséről a Bíráló Bizottság a pályázatban foglaltak alapján dönt.

 

Az MJE ösztöndíjak kifizetése legkésőbb 2021. december 23. napjáig történik.

 

A nyertes hallgatóknak a pályázatban tett vállalások teljesítését legkésőbb 2022. március 31. napjáig szükséges igazolni a választott Támogatható tevékenység kategóriához kapcsolódóan meghatározott feltételek szerint.

 

  1. október 14.

SZE-logo.jpgMJE-logo.png

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Cristina Monsone PhD disszertációjának védése 2024. December 4. 11:00 - 12:00
Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00