Először tartották a Széchenyi István Egyetemen a Parlamentarizmus Napja nemzetközi konferenciát

parlamentarizmusnapja1.png

Kétnapos, nemzetközi konferenciát tartottak a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán Parlamentek Európában címmel. A Parlamentarizmus Napja konferenciasorozat keretében megszervezett programon hazai és külföldi jogászok, kutatók és szakértők vettek részt.

A Széchenyi-egyetem jogi karán működő Parlamenti Kutatások Központja (PKK) kilencedik alkalommal rendezte meg a Parlamentarizmus Napja konferenciát, amelyet idén először tartottak a győri campuson a Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával.

Az eseményt minden évben május elejére szervezik, megemlékezve a legújabbkori magyar demokrácia kezdetéről, 1990. május 2-áról, mivel ekkor tartották az első demokratikusan választott Országgyűlés alakuló ülését. Idén emellett Magyarország európai uniós csatlakozásának 20. évfordulója is témaadóként szolgált: így lett a konferencia címe és témája Parlamentek Európában.

A PKK a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének keretei között működik önálló kutatóműhelyként. Célja, hogy erősítse a kar kutatási profilját, és támogassa az oktatók szakmai előmenetelét pályázatokkal, publikációk megjelentetésével, tudományos konferenciákon való részvétellel, illetve előadási lehetőségek biztosításával. A Parlamentek Európában konferencián az egyetem öt oktatója adott elő, rajtuk kívül pedig mintegy tucatnyi országból érkeztek kutatók és szakértők. A bemutatott kutatási eredmények többsége a PKK által szerkesztett két tudományos folyóiratban, a Parlamenti Szemlében és az International Journal of Parliamentary Studies-ban jelenik majd meg.

„2016 óta rendezzük meg a konferenciát más-más helyszínen – például az Országházban – különböző tematikus fókusszal. Ez az első év, hogy olyan kétnapos programot állítottunk össze, amelyen az első nap magyar nyelven, a második nap pedig angol nyelven értekeztek a résztvevők” – mondta el dr. Szabó Zsolt, az esemény egyik szervezője, a PKK munkatársa.

„Az idei fórum különlegessége továbbá, hogy nemcsak oktatók, kutatók és jogászok, hanem nemzeti parlamenti hivatalok képviselői is részt vettek rajta Szlovákiából, Ausztriából és Csehországból, akik egy kerekasztal-beszélgetésen engedtek belátást törvényhozó testületeik működésébe” – tette hozzá.

Dr. Smuk Péter, a kar dékánjaként és a PKK vezetőjeként egyaránt büszke arra, hogy idén Győr adott otthont a konferenciának. Mint mondta, nagy megtiszteltetés vendégül látni ennyi nemzetközi szakértőt, akik ezáltal megismerik az egyetemen folyó tudományos munkát, a PKK versenyképes eredményeit, és akiktől rengeteget tanulhatnak a részt vevő magyar kollégák.

„A második napon zajlott angol nyelvű tanácskozás fő témái a mesterséges intelligencia parlamenti alkalmazása, a jogállam aktuális kihívásai, és az Európai Parlament jövőbeli működése voltak. A fiatal kutatói korosztály mellett tapasztalt, idősebb professzorok is jelen voltak a konferencián, így többgenerációs párbeszéd jött létre” – számolt be az eseményről. Hozzátette: a személyes nemzetközi kapcsolatok kialakításának lehetősége adja a rendezvény igazi értékét, hiszen a szakmai találkozást közös publikációk, további konferenciák és kutatási programok követhetik a jövőben.

Szöveg: Kelemen Lilla

Fotó: Dudás Máté

Forrás: uni.sze.hu

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Beszélgess velem! 2024. Október 17. 17:00 - 18:30
Meghívó Szabó Hedvig műhelyvitájára 2024. November 7. 13:00 - 15:00