Sikeres hallgatói szereplés

Sikeres hallgatói szereplés a „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” című pályázaton.

Kiválóan szerepeltek a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói az Országgyűlés elnöke, az igazságügyi miniszter és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője által meghirdetett pályázaton.

Az 55 fős mezőnyben Verebélyi Viktória, harmadéves joghallgató „Szuverenitás és hatáskörök, avagy az alkotmányos identitás egyes kérdései az Európai Unióban” című pályamunkájával harmadik helyezést ért el. Munkáját Dr. Erdős Csaba, az Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszék egyetemi docense segítette konzulensként. Mihály Laura Dominika, negyedéves joghallgató „Az Európai Unió válasza az új globális kihívásokra, avagy a médiamegosztóplatform-szolgáltatások terrorista tartalmaival szembeni fellépés jogi eszköztára” című pályamunkája különdíjban részesült. Témavezetője Dr. Kelemen Roland, a Jogtörténeti Tanszék egyetemi tanársegédje volt.

A díjakat az Országházban rendezett ünnepségen Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter és Felix Bubenheimer, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetőhelyettese adta át.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

201393819_445478286648052_496507826740170226_n.jpg

200579987_1443158159374960_6058478345140483123_n.jpg

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!
 

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00