Híreink

A honvédelmi miniszter Ferdinándy Gejza díjat adományozott Egyetemünk tudományos főmunkatársának

A honvédelmi miniszter Ferdinándy Gejza díjat adományozott Egyetemünk tudományos főmunkatársának

Magyarország honvédelmi minisztere a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közös központi rendezvényén, az Államalapítás ünnepe alkalmából, a katonai közigazgatásban tartósan végzett kiemelkedő munkássága, valamint a honvédelmi igazgatás korszerűsítése érdekében kifejtett kimagasló teljesítménye elismeréseként Ferdinandy Gejza díjat adományozott Dr. Farkas Ádám ezredesnek, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Modern Technológiai és Kiberbiztonsági Jogi Tanszék tudományos főmunkatársának a budapesti Bálna Honvédelmi Központban. A honvédelemért felelős miniszter beszédében kiemelte, hogy az ünnepség alkalmával elismerésben részesülők szakmai munkáját méltatják az átadott díjak, melyek odaítélését az előző honvédelmi miniszter hagyott jóvá, a jelenlegi miniszter pedig megerősített az elvégzett szakmai munka és a hivatásrendi helytállás elismeréséül.

Szakmai gyakorlattal kapcsolatos ügyintézés

Szakmai gyakorlattal kapcsolatos ügyintézés

Kedves Hallgatók! A szakmai gyakorlat szervezésével kapcsolatos kérdésekben dr. Borsa Dominika egyetemi tanársegéd, szakmai gyakorlatokért felelős oktató áll a hallgatók rendelkezésére a szakmai.gyakorlat.dfk@sze.hu címen.

A szakmai gyakorlattal kapcsolatos információkat a www.dfk.sze.hu oldal "Oktatás" menüpontjának "Szakmai gyakorlat" almenüpontja alatt találhatnak.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a nyári időszakban a jogi kar épülete az ügyeleti nyitvatartás szerint érhető el 8:30-14:30 között. Az épület augusztus 2. - augusztus 23. között zárva tart.

Diplomákat adtak át és doktorokat avattak a jogi karon

Diplomákat adtak át és doktorokat avattak a jogi karon

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának 356 végzőse július 15-én két ünnepségen vehette át oklevelét a Győr Városi Egyetemi Csarnokban. A kiemelkedő szakmai, tudományos és közösségi teljesítményt nyújtó hallgatóknak elismeréseket adtak át, a frissdiplomás jogászokat pedig a délutáni rendezvényen avatták doktorrá.

 
Call for Papers - Between Politics and Science – Challenges for the Judicial Application of Law

Call for Papers - Between Politics and Science – Challenges for the Judicial Application of Law

We are pleased to announce the International Scientific Conference, which will be held on October 1-2, 2026, in Győr (Hungary) as part of the 7th Central European Legal and Administrative Forum. The conference theme is “Between Politics and Science – Challenges for the Judicial Application of Law.”

Nyárindító találkozó a DFK kertjében

Nyárindító találkozó a DFK kertjében

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 2026. június 26-án ismét megrendezte a DFK Kerti Partyt, amely nyárindító közösségi találkozóként várta a Kar oktatóit, munkatársait, alumni és jelenlegi hallgatóit.

Beszámoló a Deák Ferenc Ösztöndíjprogramról

Beszámoló a Deák Ferenc Ösztöndíjprogramról

Karunk három hallgatója, Bosits Dorina, Herold Virág és Jáger Eszter szeptemberben elnyerte az Igazságügyi Minisztérium rangos Deák Ferenc Ösztöndíját, amely egy tíz hónapon át tartó ösztöndíjprogram.

XXI. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny

XXI. Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny

A hagyományokhoz hűen 2026-ban, XXI. alkalommal is megrendezésre került az Országos Munkajogi Jogesetmegoldó és Perbeszédverseny, mellyel párhuzamosan – hagyományteremtő szándékkal – első ízben megrendezésre került az Országos Közszolgálati Jogi Jogesetmegoldó Verseny is. A versenyeknek idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont 2026. április 24-én. A megmérettetéseken valamennyi hazai jogi kar, valamint a házigazda hallgatói mérték össze perbeszédeket és jogi érveléseket előadva a magánmunkajogi, míg írásban a közszolgálati munkajogi tudásukat.

SZE DFK Kerti Party 2026

SZE DFK Kerti Party 2026

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar 2026. június 26-án, pénteken ismét szeretettel várja hallgatóit, oktatóit, munkatársait, alumni közösségét és minden kedves érdeklődőt a DFK Kerti Party eseményre.

Doktorandusz szakmai délután a tudomány, az oktatás és a gyakorlat kapcsolatáról

Doktorandusz szakmai délután a tudomány, az oktatás és a gyakorlat kapcsolatáról

A Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Széchenyi István Egyetem Doktorandusz Önkormányzata és Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája, Győrben, 2026. május 29. napján kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött szakmai délutánt szervezett a doktorandusz kollégák számára, melynek középpontjában a tudományos kutatás, az oktatói munka és a gyakorló jogászi tevékenység kapcsolódási pontjai álltak.

Országos helyezés uniós jogesetmegoldó versenyen

Országos helyezés uniós jogesetmegoldó versenyen

A Debreceni Egyetem ÁJK Európa-jogi és Nemzetközi Jogi Tanszéke, valamint Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszéke harmadik alkalommal rendezte meg az Országos Európai Uniós Jogesetmegoldó Versenyt 2026. május 8-án, amelynek keretében az állam- és jogtudományi karokról érkezett csapatoknak a belső piaci szabályozással kapcsolatban, az áruk szabad mozgására vonatkozó rendelkezések alapján kellett egy fiktív jogesetet megoldaniuk. Karunk csapata kiváló teljesítménnyel harmadik helyezést ért el, tagjai Házi Barnabás János, Máté Anasztázia Margaréta és Kernya Gábor voltak, a felkészítő tanár Knapp László egyetemi docens volt.

A versenyről bővebb beszámoló itt érhető el.

A felsőoktatási intézmények 2026. évi Kazinczy Szép magyar beszéd verseny országos döntőjében

A felsőoktatási intézmények 2026. évi Kazinczy Szép magyar beszéd verseny országos döntőjében

Az idén 54. alkalommal került megrendezésre Esztergomban, a felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett Szép magyar beszéd versenye. 

Dákai Ferenc, a győri jogi kar hallgatója ismét nemzetközi jogi verseny dobogóján

Dákai Ferenc, a győri jogi kar hallgatója ismét nemzetközi jogi verseny dobogóján

Budapesten, 2026. május 12. napján, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Kutatóintézetének épületében került sor az I. Nemzetközi Jogi Vándorkupa döntőjére. A verseny második fordulóját, egyben szóbeli döntőjét egy komplex jogeset megoldásán alapuló, írásbeli első forduló előzte meg, amelynek eredményeként kilenc hallgató jutott tovább a döntő héttagú szakmai zsűrije elé. A fiktív jogvita középpontjában három állam konfliktusa, sajátos geopolitikai helyzete, valamint egy terrorista szervezet tevékenysége állt. Az első fordulóban a versenyzőknek egy nemzetközi szerződés felmondásának jogszerűsége, a nem állami szereplők cselekményeiért viselt állami felelősség, a diplomáciai vitarendezés különböző módozatai, valamint a fegyveres erőszakkal való fenyegetés tárgyában kellett átfogó, írásos jogi értékelést készíteniük. A második fordulóba továbbjutó versenyzők a szóbeli döntő előtt három héttel új jogesetet kaptak, amelyben a humanitárius jog, a menekültjog, az államiság és a környezetvédelem területére eső kérdésekben kellett állást foglalniuk.

Kari eredmények a Mailáth Pályázaton

Kari eredmények a Mailáth Pályázaton

A magyar igazságszolgáltatás egyik legrangosabb tudományos megmérettetése, a Mailáth György Tudományos Pályázat idén is lehetőséget biztosított a joghallgatók és a bírósági dolgozók számára, hogy mélyrehatóan elemezzenek aktuális jogi kérdéseket. A pályázat célja a bírósági hagyományok ápolása mellett a tudományos igényű, jövőbe mutató szakmai munkák ösztönzése.

A DFK hallgatóinak újabb sikeres szereplése a TDK konferencián

A DFK hallgatóinak újabb sikeres szereplése a TDK konferencián

A Széchenyi István Egyetem idei Tehetségnap és TDK Konferencia rendezvényén, 2026. április 29-én ismét kimagasló eredményeket értek el a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (DFK) hallgatói. A kar több szekcióban is dobogós helyezéseket, valamint különdíjakat szerzett, bizonyítva a hallgatók szakmai felkészültségét és témavezetőik elhivatottságát.

„BUSINESS LAW IN THE WIND OF CHANGE” - ONLINE KONFERENCIA

BL konferencia.jpg

A Centre for European Studies 2022. június 3. napján rendezte meg a „Business Law in the Wind of Change” 3rd EU Business Law Forum nevű online konferenciáját. Dr. Hulkó Gábor egyetemi docens, karunk Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének egyetemi docense a Green and Sustainable Economy and Law Project (GrEcoL) részéről köszöntötte a hallgatóságot, és röviden ismertette az European Green Deal-hez kötődő projekt legfontosabb jellegzetességeit.

Őt követően Dr. Kecskés Gábor egyetemi docens nyitotta meg a konferenciát a Tech-Augmented Legal Environment (TALE) projekt részéről. A TALE egy ún. ernyő szervezet, kutatási közösség, a jog mesterséges intelligenciához kötődő kihívásaival foglalkozik. a projekt  némi szójátékot is magába foglaló mozaikszó rövidítése nem véletlen, a teljesen új projekt most indult érdemben.

Az első panel az European business law in the times of crises címet viselte, melyen Dr. Horváthy Balázs, karunk Nemzetközi és Európai Jogi Tanszékének egyetemi docense elnökölt.

Dr. Nyikos Györgyi, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi Tanszékének tanszékvezető egyetemi professzora tartotta az első előadást, melyben a fenntartható pénzügyekkel és a zöld költségvetéssel foglalkozott. Előadásában az ESG-keretrendszerben értékelte a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat, az EU fenntartható növekedés finanszírozási cselekvési tervét.

Dr. Marina Lazareva, a moszkvai Kutafin Állami Egyetem Állam- és Jogtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense az eurázsiai gazdasági integráció történetét, jelenlegi helyzetét, valamint várható fejleményeit ismertette. Előadásában kitért az Eurázsiai Gazdasági Unió felépítésére, tagjaira, ismertette a megfigyelő és egyéb együttműködő státusú országokat, a más tagállamokból érkező munkavállalók tartózkodási, munkavállalási és egyéb jogait, a vámuniót, valamint az jogösszehasonlító módszerrel vettette össze témáját az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) rendelkezéseivel

Dr. Vermes Attila, karunk Kereskedelmi és Agrárjogi tanszékének egyetemi docense ismertette a politikai kockázatok tipizálását, ideértve a kalóztevékenységekre, sztrájkra, zavargásokra, polgárháborúkra és klasszikus háborúra köthető biztosítási szerződések hazai és nemzetközi történetét, dogmatikai jelentőségét, valamint haza és nemzetközi elméletét és gyakorlatát. Ismertette a biztosítási jog azon fontos alaptételét, hogy biztosítási jogi szempontból a belligenza, azaz a nemzetközi közjogi szempontból deklarált hadiállapot nem szükséges, valamint elemezte az egyes biztosítási szerződéses klauzulák mibenlétét.

Dominika Moravcová, a pozsonyi Pán-Európai Egyetem PhD-hallgatója a Róma I Rendelet és az átdolgozott Brüsszel I. rendelet szerinti jogválasztási klauzulákat ismertette nemzetközi kollíziós magánjogi szempontból.

Anton Tishkin, a moszkvai Kutafin Állami Egyetem hallgatója Oroszország és az Európai Unió, valamint annak tagállamai közti kereskedelem legális lehetőségeit elemezte, különös tekintettel a koronavírusra és a háborús krízisre.

João Louis Sousa és Patrícia Dimas, portugál Escola Superior de Tecnologia e Gestão, Instituto Politécnico de Leiria hallgatói az egészségtelen ételek, a szerencsejátékok és a gyógyszerek reklámozásának jogi vetületeit járta körbe, különös tekintettel a reklámjogra, versenyjogra, fogyasztóvédelmi és polgári jogra.

A második panel a Digitalisation and EU Business law- Current developments címet viselte, melyen Király Péter Bálint, karunk Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének tanársegédje elnökölt.

Dr. Bujtár Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Pénzügyi és Gazdasági Jogi Tanszékének adjunktusa a stablecoin jellegét, osztályozását, algoritmusait, más blockchain eszközökkel való összevetését ismertette, valamint értekezett annak várható jogi szabályozásáról, a befektetőket védő jelenlegi és jövőbeli pénzügyi biztosítékok szerepéről

Dr. Dan-Adrian Cărămidariu, a temesvári Universitatea de Vest din Timisoara egyetemi adjunktusa a termékek és szolgáltatások árában megjelenő adatvagyon kérdését elemezte, különös tekintettel a gazdasási igények és a jogi tiltások összefüggésére a digitális fogyasztás korában.

Dr. Juanita Goicovici, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem adjunktusa az adatmobilitás kapcsán elemezte a fogyasztói jogok szürkezónáját. A versenyjogi, fogyasztóvédelmi, klasszikus polgári jog területek határmezsgyéjén mozgó előadásban arra a kérdésre kereste a választ, hogy a vállalkozások és fogyasztók közötti szerződésekben kártérítési követelések és szankciók szabályozása kiegyensúlyozott-e a felek között.

Kartai Gergő, egyetemünk Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának hallgatója előadásában a drónok és egyéb pilóta nélküli légijárművek használatára, szabályozására és kereskedelmi használatára vonatkozó haza, európai és nemzetközi jogi normákat mutatta be és elemezte.

 

Szöveg: Dr. Vermes Attila

Események

UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 5. 09:00 - 10:00
UNI-GYŐR GYVSE - UVSE Kft. 2026. Szeptember 5. 18:00 - 19:00
ETO University Handball Team - Ferencvárosi TC 2026. Szeptember 11. 18:00 - 19:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2026. Szeptember 12. 09:00 - 10:00
ETO University Handball Team - MOL Tatabánya KC 2026. Szeptember 18. 18:00 - 19:00